Egzotikus sziget és gigantikus gőzös a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Egyéb


szegedi_dom_bozso_101025_011_250x250.png
Fotó: Bozsó Márton

Tizenhat méter hosszú és tizenkét méter magas az a hajótest, melyben a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóprodukciójának, a Leányvásárnak több jelenete is játszódik. Az óriási díszletelem egyik különlegessége, hogy bonyolult szcenikai megoldások révén meg is fordul a hajó méreteihez képest mindössze huszonnégy méter mély színpadon. Az első felvonásban ?beúszik? a színre, ekkor a külsejét láthatjuk, a másodikban már a belseje látszódik, az előadás végén pedig ?kiúszik? a színpadról.

 

Érdekesség, hogy a hajóbelső a legendás Szőke Tisza békebeli dizájnjára emlékeztet majd. Ebben a két világháború közt készült, eredeti fényképek lesznek a kivitelező segítségére.

 

Gothár Péter rendező ? aki egyben a díszlet tervezője is ?, az eredetileg western-környezetben játszódó darab cselekményét szerzőtársaival, Varró Dániellel és Vinnai Andrással egy egzotikus szigetre ültette át. A frissített szövegkönyv szerint ezen a szigeten élnek a kövérek, akik a hajóval látogatóba érkező soványakkal kerülnek életvezetési összetűzésekbe, melyből természetesen szerelmi bonyodalmak is támadnak.

 

Az óriáshajó mellett a díszlet érdekessége még a hat darab, egyenként kilenc méter magas világítótorony, illetve egy benzinkút. A soványak ez utóbbi miatt kénytelenek kikötni a szigeten, hiszen tengeri utazásuk közben kifogy az üzemanyag a hajójukból.

 

A július 5-ei bemutató után július 6-án és 7-én is színre kerülő produkcióban a főszerepet Nagy Ervin játssza, olyan partnerek mellett, mint Schell Judit, Hegedűs D. Géza, Szombathy Gyula, Ujlaki Dénes, Keresztes Tamás, Bordás Barbara, Kiss Diána Magdolna és Kocsis Gergő.