Bereményi Géza Eldorádó című színdarabját február nyolcadikán mutatja be a József Attila Színház.
Piaci játék történelmi korokon át az életről – ez a műfaj meghatározása az Eldorádó című színdarabnak.
„Ez nem a forgatókönyv színpadi változata, hanem a
téma színpadi átirata, egy önálló színmű” – fogalmaz az író. „A Teleki téri
piac kereskedőjének és családjának története a világháború lezárását követő
időszaktól az ötvenes évek elejéig.”
Bereményi Géza úgy véli: bár a kultikussá lett filmnek már több változata színpadra került Az arany ára címen, a József Attila Színház számára készült el a végleges, szerinte legautentikusabb átirat. „Nagyon nagy kéjjel és az összes színpadi tapasztalatom felhasználásával írtam át” – teszi hozzá. „A színpadi idő éppen megfelelő hosszúságú, drámaiak, színpadiasak a párbeszédek. A filmben rövidebb diskurzusokra van szükség, itt kihasználtam, hogy a színpadon hosszabbak lehetnek a dialógusok, ugyanakkor kiélezettebbek a személyes viszonyok.”
Funtek Frigyes 1992-ben dolgozott utoljára Budapesten.
Az évtizedekig Franciaországban élő színész-rendező évek óta rendez
Magyarországon, többek közt Kaposváron, Veszprémben, ám a fővárosi visszatérés
mostanáig váratott magára. „Rendkívül jó
reklám nekünk a film, mert remek alkotás, ez viszont egy kiváló színházi
előadás lesz. Kellően nagyképű voltam?” – jegyzi meg nevetve.
„Azok a különleges emberi viszonyok érdekelnek, melyekre magam is emlékszem a hatvanas évekből. A háborút én már nem éltem át, de a szüleim igen, és az ő tapasztalásuk nekem is zsigeri élménnyé vált, olyan, mintha az én mesém lenne. Fantasztikus terheket, súlyokat, emberi viszonyokat, szerelmeket, csalódásokat hordozunk magunkban – ezek mind benne vannak ebben a történetben. A próbafolyamat során azt érzem, hogy a múltam, az életem kavarog körülöttem. Ehhez a történethez mindannyiunknak nagyon sok köze van, szeretném, hogy aki megnézi, az is ezt érezze.”
A rendező hangsúlyozza, hogy nem dokumentumjátékot csinál, az ő előadása egy olyan piacon játszódik, amely a világon bárhol lehetne. „Amikor én elolvasok egy történetet, az rajtam folyik keresztül, s az megszüli azt a világot, ahol ennek léteznie kell.”
A Sanyi bácsit alakító Csankó Zoltán is úgy gondolja, kár a filmhez hasonlítani a készülő előadást. „Érdekes kérdés – és rendre felmerül –, hogy mit jelent Eperjes Károly szerepét játszani. De én Colin Firth szerepét is játszottam már, miként Latinovits Zoltánét Örkény Tótékjában. Soha nem könnyű nekikezdeni, de ahogy az ember elkezd dolgozni, ez a gondolat teljesen eltűnik.”
A feleségét, Monorinét Pikali Gerda alakítja. „Nehéz szerep, tőlem nagyon távol áll: egy istenfélő, rendkívül zárkózott nőt játszom, aki állandóan imádkozik, nem bírja a káromkodást és előre sejti a dolgokat, különös álmokat lát.”
Chajnóczki Balázs már játszott a darab egy korábbi változatában Miskolcon. „Azt az előadást 2012-ben Balikó Tamás rendezte, én Gombacsikot alakítottam. Ezúttal Berci leszek, egy nyomorék fiú, Sanyi bácsi jobb keze. Vannak egészen gyönyörű pillanatai a színpadon, például amikor Sanyi bácsi unokájának mesél a nagyapjáról. Húsz éve vagyok a pályán, ez az első alkalom, hogy ugyanabban a darabban egy másik szerepet játszom.”
Monori jelmondata: „akinek aranya van, mindene van”. De vajon minden megváltható egy rúd arannyal...?
Fotók: Kultúra.hu/ Csákvári Zsigmond
