Kihajtott az Ibolya

Egyéb


felujitottibnolyapresszoferenciektere_rezandras_promo.jpg
Réz András a felújított Ibolya teraszán

Mindenki ismeri a legendás Ibolyát: egyetemisták és értelmiségiek kedvelt találkahelyét a Ferenciek terén, mely több mint negyven éve rendületlenül és autentikusan képviseli a mára sajnos kihalófélben lévő presszókultúrát az Egyetemi könyvtárral szemben. Az idők során kissé megkopott italozási és világmegváltási létesítményt a közelmúltban eredeti funkciójában és hangulatában felújították, így visszanyerte régi varázsát.

 
Az 1968-ban nyílt - Mikó Sándor belsőépítész által megalkotott - Ibolya presszó több tulajdonosváltáson is átment, míg a jelenlegi ötfős csapat kezébe került. A mostani tulajdonosok a közeli Eötvös gimnáziumban tanultak, így jól ismerték az Ibolyát, sokat jártak ide. Amikor 2008-ban eladó lett, megvásárolták az addigra nagyon elhanyagolt állapotba került üzletet, majd a rekonstrukcióval megbízott Dinamo Építészcsoport néhány hét alatt újjáépítette a belső teret a mindenkinek saját gyerekkorából is jól ismert motívumok, emlékek alapján - nem kevés iróniával fűszerezve. "A leglényegesebb változás a nagyobb vendégtér kialakítása volt: a felső szinten addig zárt raktárhelyiségként funkcionáló teret megnyitottuk, és füstüveg-korlátos, halszálka-parkettás galériává alakítottuk" - mondta el Rimóczi Imre Csaba építész tervező.
 
A reggel 8-tól hajnali 2-ig nyitva tartó Ibolya eszpresszó csak azt menti át az utóbbi negyven évből, ami pozitív, amire mindannyian jó szívvel emlékezünk, és ezt ötvözi a mai kor kívánalmainak is megfelelő látványvilággal és szolgáltatásokkal. Megmaradt a bejárat feletti eredeti neonfelirat, bent a lambéria, az őszi erdőt ábrázoló panelposzter, és a jól ismert lámpák. A pult mellett wurlitzer üzemel, flipper az emeleten; a kettő közt félúton, a lépcső tetején pedig jól ismert barátaink, Károly bácsi és Vilma néni terelgetnek beljebb a mellékhelyiségbe, lehet kölcsönújságot olvasni, a falon lévő retró plakátok pedig megvásárolhatók.
 
A felújított Ibolyába számos olyan híres személyiség ellátogatott már, akinek valamilyen emléke fűződik a helyhez. A többek közt a nemrég bemutatott Koccanás című film rendezője, Török Ferenc itt vásárolta a diplomafilmjében, a Moszkva térben is szereplő első hamis vonatjegyét, és elmondása szerint sokszor használta az akkor a vendégtérben, a pulttal szemben lévő, érmével működő nyilvános telefont is. Bereményi Géza egyetemi évei alatt a szemközti könyvtárba járt tanulni az akkori barátnőjével, és az Ibolya presszóban pihenték ki a tanulás fáradalmait. "Ezen kívül csak két régi vágású eszpresszót ismerek, és nagyon hiányoznak az ilyen helyek, mert a fiatalságomra emlékeztetnek. Jó lenne, ha a mai diákok is megismerhetnék azt, hogyan  éreztük magunkat egy ilyen helyen" - mondja. Bollók Csaba filmrendező természetesen szintén lánnyal töltötte az időt az Ibolyában régebben, most pedig így vélekedik: "ahogy látom, ez az új Ibolya nem az a koszlott kis hely, amit valamiért mégis szerettünk, és a kilencvenes években az egyik kedvelt randipont volt Pesten...utoljára nem is tudom mikor voltam itt, talán 5 éve lehetett." Réz András esztéta is tiszteletét tette nemrég az Ibolyában, és azt mondta: "a hetvenes években, amikor egyetemista voltam, a világmegváltó vitákra alkalmas, koradélelőtti másnaposságűző Ibolya volt az egyik törzshelyünk. Szinte napi rendszerességgel jártunk ide, mert az ELTE BTK háromszáz méteres körzetére vonatkozó képzeletbeli presszótérképen előkelő helyet foglalt el. Örömmel látom, hogy újraéledt, ráadásul a hangulata a régi"
 
Aki csak egy nyugodt beszélgetésre vagy újságot olvasni megy az Ibolyába, ne szombat este tegye. A múlt hétvégi szezonnyitó bulin debütált Ibolya Hits - Matek Márkkal és a Presszólovagokkal című partysorozat ezután minden szombaton este 8 órától jelentkezik, és Márk hétről hétre más-más magasan képzett szelektort lát vendégül a dj-pultnál. Splatter, Johnny Dráma, Holwan, Minek (Tilos Rádió), Nikon, GZA (West Balkán-alapító), Total Carlos, Suhaid (Tilos Rádió), Bohemian G, Monsieur Optique, René Mascarpone (Tilos Rádió), Vitéz, Szasza aka Tengo Pipi, Hanzee és mások csillogtatják meg keverőtudásukat.