Sportoló nemzet - SPORT CUKRÁSZDA

A Sport cukrászdában az a legjobb, hogy van. Mindjárt megmagyarázzuk!

A rendszerváltás után maradt néhány klasszikus presszó (pl. Bambi), de a pártállami időket idéző, ipari mennyiségű krémeseket kínáló cukrászdák szép lassan eltűntek.

A Sport a nagy túlélők egyike. Ahogy kell, jórészt csak az alapsüteményekből választhatunk, minek is cifrázni, ide alapvetően a cukorszint beállítása miatt jönnek az emberek, na és a valóban finom és friss krémesekért és teasüteményekért.

Felmerülhet, hogy miért Sport egy cukrászda neve, amikor a porcukorral vastagon meghintett kövér krémesekről nem az egészséges életmód jut az ember eszébe, és az is valószínű, hogy nem a száz méterre található Sportért Felelős Államtitkárság után kapta a nevét. Mindenesetre a Sport szócska frappáns, könnyű kiejteni és különben is: számos, sportolókat megörökítő, fekete-fehér, archív fotót láthatunk a falon, de nemcsak ez ?hozza? a sportos karaktert. A piros színű, szelvényekre vágott terméskő imitációtól és a Kós Károly hatású lámpától olyan érzésünk támad, mintha csak egy bauhaus nagyszállóban lennénk a Mátrában, ahol a hatvanas években edzőtáborozott az olimpiai öttusázó csapat?.

A Sport Cukrászdát drágának nem mondanánk, de mivel az V. kerületben van, olcsónak sem lehet nevezni. Mondjuk, a Segafredo presszójuk annak ellenére 250 Ft, hogy a mennyiség megfelelt a dupla kávé kritériumainak, ugyanakkor sok süteményt adnak 400 Ft körül, ami azért még mindig túl van a lélektani határon. Viszont szerencsére a sima krémes 250 Ft-ért hívogatóan olcsó és szintén barátinak kell neveznünk a linzer 180 Ft-os árát. Vannak pékáruk is, kakaós csigát is ehetünk, ha éppen ahhoz támad kedvünk. De hát, ha az ember egy ortodox, rendszerváltás előtti cukrászdába tér be, nem is kérhet mást, csakis az alapvetéseket, krémeseket, Rigó Jancsit, esetleg mákos búrkiflit, stb.

A barna pult alapvetően hozza a historizáló késő-szocialista posztmodern zsánert, amire a napkeltés bőrkanapék feleselnek. Mindezek egy olyan kövezeten, amely egy hetvenes években épült technikumból lehet ismerős.

És az egészben az a legjobb, hogy itt mindig teltház van, törzsvendégekkel, bejglit elvitelre rendelő MNB-s bankárfiúkkal, akik olyan drága öltönyökben feszítenek, hogy valószínűleg biztosítást kötöttek rájuk, de éppúgy betér ide egy minisztériumi portás, ahogy az egyetemisták is felfedezték maguknak azt a helyet, amely olyan, mint egy vanília illatú időkapszula.