Búsképű férfi fogad a Szent György utca egyik középkori házának csodás udvarából nyíló teaházban. Nem is fogad, keresnem kell. Szalonba lépek, angol bőrfotelok, kanapék, kicsiny lámpák tompa fénye, a sarokban kisasztal könyvhalmokkal, a valódi fa asztalokon emeletes ezüst vagy azt idéző cukortartók, isteni teaillat, olyan, amilyet a valódi teafű áraszt. Göttingenben éreztem először ilyet sok éve, akkor itthon még nem teázott senki. Úgy tűnik, Sopronban most sem. Fiatal lány kuporog az egyik bőrkuckóban, int, hogy merre találok valakit. A valaki a búsképű lovag, magas is, de nem hórihorgas, mint Don Quijote. Hangulatos pult mögött áll, körben a polcokon teák, saját címkével: Liszt Szalon, úgy csomagoltatja a válogatott minőségű teákat Pesten. Parányi csészékkel ázsiai teáskészletek, tálcák, poharak, fatékában 8-10 kis teásdobozból álló szelekció. Megvehető? Minden. De nem vesz soha senki semmit, esetleg pár apróságot. Az is megvan a nyitás óta, bök egy kézzel festett teáskészletre. "És az mikor volt?" "Öt éve." "Ne menjen tovább", állít meg, amikor fordulnék az L alak rövidebb szára felé, "sajtótájékoztató. Politikusok", biccent arrafelé. Dehogy megyek, rettenek vissza. "Nem bánom, hogy itt vannak, talán segítenek, bár eddig hiába kértem."
Szóval a helyzet az, hogy a város akkora bérleti díjat kér tőle, amibe belerokkantak a feleségével. A turisták elfogytak a városból, a soproniak meg nem jönnek. Még a diákok hoznak némi forgalmat iskolaév alatt, ők szívesen bevackolnak a mesés hangulatú, zegzugos, négy nagy helyiségből, bennük sok kiskuckóból álló helyen, ahol minden tárgy leköti a figyelmet, Liszt korát idézi, akinek életútja szorosan kötődik a városhoz. Doborjáni születésű lévén a közeli Sopronban lépett fel először nyilvánosan, és aztán még sokszor. Mégsincs a városban a köztéri szobron, és a Storno-ház beli egyetlen vitrinen kívül semmi róla. Itt bezzeg van. Egy utazó naplója címen Kárpáti János összeállított egy fotókból, napló- és levélrészletekből álló 15 tablós anyagot, amely vándorkiállításként járja az országot, olyan helyeken áll meg, ahol méltón őrzik Liszt emlékét. Ez a szalon ilyen. Öt éve itt van hát a falakon a 15 pompás, érdekes tabló, és itt marad, amíg a szalon is marad. Itt, ahol még az átjáróban is korabeli újságokkal tapétázták a falat, a WC ajtón egy-egy korabeli kisfiú és kislány fotográfiája, odabent is fotók, levelek. A kávé mesés, mert azt kértem megszokásból, betelni sem tudok a hangulattal és látnivalókkal, járkálhatok szabadon, nem zavarok senkit. "Meddig van nyitva?" "Kilencig, de bezárhatnék hatkor", mondja búsan a búsképű. "Nem fog menni. Ha az önkormányzat nem enged a bérletből, decemberben bezárok, és megyek dolgozni Ausztriába. Ennek a sokszorosáért. A feleségemmel csináljuk, nincs szabadságunk, de nem jutunk semmire. Aki pedig ennél több programot kínál, csal." Programok bent és az udvaron, ahol Európa talán egyetlen loggián lévő szószéke van, az egyetlen ház, ahol az úrnő: a grófnő civil házban jogosult volt istentiszteletet tartani. Augusztus 20-án meg is telik az udvar öregekkel. Istentisztelet van itt olyankor.
