Szent Sebestyén (1577 körül), Palencia
A Michelangelo aktjainak formavilágát izgalmasan megidéző és az antik hagyományokat is beépítő festményen kidolgozott testű ferfit látunk. Az ecsetvonások szépen eldolgozottak, így a felületeknek egyfajta lágy finomsága van. Szent Sebestyén keresztény Apollóként való ábrázolása a reneszánsz korban terjedt el. A harmonikus, elegáns testábrázolás velencei hatásokat mutat. A táj teljesen konkrét. Szent Sebestyén fügefához van kötözve, ez régészeti utalás a képen: Róma Romulusnak és Remusnak védelmet nyújtó szent fügefájára utal.
Sírbatétel (1570 körül)
Bár ez a kiállítás egyik legkisebb méretű munkája, fontos, hogy elegendő figyelmet szenteljünk neki, mert sok érdekességet rejt magában. El Greco velencei tartózkodását követően készülhetett, tehát már a római időszakot fémjelzi. Tiziano és Michelangelo stílusjegyeit is felismerjük a korai munkán, ám nem is ezek miatt lesz annyira érdekes, hanem mert már ezen érzékelhető, hogy a művész micsoda erővel és drámaisággal képes megfogni a jeleneteket. Az erősen grafikus jellegű mű kompozíciója rendkívül összetett és mozgalmas, a testek szinte organikus szövetté alakulnak rajta.
Gyertyát gyújtó gyermek (1569–1570 körül), Colomer-gyűjtemény
Ennek a festménynek különös varázsa van. Attól lenyűgöző, hogy megmutatja, El Greco micsoda finomsággal tudta visszaadni a fény játékait. A sötét háttérből drámai erővel bukkan elő a fiúcska arca, akinek vonásait a gyertya fénye rajzolja ki. Ezt a képet érdemes a lehető legközelebbről szemlélni, mert akkor jön elő igazán, hogy a művész milyen csodálatos árnyalatokat használt az arc megfestéséhez. A rózsaszínek, bézsek, pirosak olykor pasztelles finomsággal, máskor pedig jól körülhatárolt, pici ecsetvonásokkal kerültek fel a képre, amitől az arcvonások puhaságát és konkrétságát egyszerre érzékeljük. A mű története azért izgalmas, mert El Greco szándéka az volt a megfestésével , hogy reprodukálja a csak leírásokból ismert antik művet, Antiphilosz Tüzet fújó fiúját.
Bűnbánó Magdolna (1576–1577 körül), Szépművészeti Múzeum
El Greco sokféleképpen ábrázolta Mária Magdolnát – aki a keresztény ikonográfiában a bűnbánat egyik legtökéletesebb megtestesítője –, ám talán ez a kép az, ami a legelemibb erővel hat ránk. A művész az extázis pillanatában ábrázolja Magdolnát. Szuggesztív tekintete, résnyire nyitott szája, fedetlen keble jelzi, hogy elemelkedett a földi dimenziótól, és megnyílt az isteni szféra felé. A figura beállítása és kezének ábrázolása szempontjából tizianói mintát követ a festmény, ám Tizianónál az asszony szenvedélyes kitárulkozásának egyfajta erotikus töltete van. A háttérben felsejlő táj impresszionistákat megszégyenítő atmoszferikussága is bámulatba ejtő. El Greco mesterien rétegezte egymásra a pasztelles árnyalatokat, a környezet ennek révén az egész jelenetet emelkedetté, misztikussá hangolja.
Angyali üdvözlet (1600 körül), Szépművészeti Múzeum
E kompozíciónak van egy korábbi változata is. Érdemes azzal együtt nézni, mert úgy láthatóvá válik, miként alakítja El Greco egyre hangsúlyosabbá a mennyei víziót. Míg a korábbi festmény esetében jól behatárolható, konkrét környezetet látunk, a táj itt eltűnik az alakok mögül, és csupán absztrakt, felhőket és villódzó fényeket idéző színfoltok látszanak, amik sejtelmes derengésbe vonják a képet. Mária és az angyal egymásba érő tekintete átlós kompozíciót rajzol ki, a közvetítő kettőjük között a fehér galamb. Az alakok átszellemült vonásai, megnyújtott alakjuk expresszívvé teszik a jelenetet, és ezt még tovább erősítik a ruhák élénk színei.
Krisztus az olajfák hegyén (1605–1610 körül), Szépművészeti Múzeum
E festmény izgalmát a képmező kettéosztása kelti: El Greco fejlesztése, hogy a bibiliai történetet egyetlen jelenetbe sűrítve ábrázolja. Az alsó jelenet a földi szférát jelképezi, ahol kicsavarodva, összegömbölyödve, egymásba fonódva alszanak az apostolok. A felső mező az isteni szféra. Az angyal mintegy égi látomásként jelenik meg Krisztus előtt, akinek rózsaszínben úszó ruhája magához rántja a tekintetet. A kép felső szélén a sokféle ecsetvonás, az izgalmas felületi játékok az atmoszferikusságot erősítik. A bal oldalon a háttérből utalásszerűen elősejlik a Júdás által vezetett alak, valamint Toledo sziluettje.
Krisztus a kereszttel (1595 körül), Museo Tesoro de la Catedral
A remek installálásnak köszönhetően ezt a kompozíciót egy korábbi változatával együtt szemlélhetjük meg. Míg azon konkrét jelenet elevenedik meg, jelesül az, amint Krisztus a keresztjét cipeli, El Greco itt szűkre szabta a kivágást. Csak Jézus arcát látjuk, ami mellett a kereszt is csak jelzésszerűen jelenik meg. Az égbe néző tekintet áhítatossága, magasztossága különös aurát ad a festménynek, és egészen ikonszerűvé teszi. Rengeteg érzelem összpontosul az arcon, de szenvedés nincs rajta. A tekintet megbékélt; olyan emberé, aki elfogadta a sorsát, és vállalja a rá váró szenvedéseket.
Szent Lajos francia király egy apróddal (1590–1597 körül), Musée du Louvre
El Greco volt az első, aki festmény formájában megörökítette a már 27 évvel a halála után szentté avatott IX. Lajost. A kép azért különös, mert a festő nyilvánvalóan nem volt tisztában azzal, hogy a szentet milyen ikonografikus jegyekkel kell ellátni (Bourbon-liliomos palástban, kezében töviskoronával ábrázolták). Emiatt erről a festményről higgadt férfi tekint ránk, aki egyszerre tökéletes uralkodó és nagyszerű hadvezér. Inkább hasonlít El Greco élő személyekről készített portréira, mint szentábrázolásaira: konkrét és megfogható.
Szent Ferenc elragadtatása (1595), Colleción LL.-A., Madrid
Amikor El Greco Toledóban letepeledett, egyre népszerűbbé váltak azok a képek, amelyek előtt a hívek megállhattak, hódolhattak. Szent Ferenc képei az imádság és a bűnbánat gyakorlásának alkalmait kínálták. El Greco több kompozícióban is megfestette a szentet. A képen drámai megvilágításban látjuk a figurát: a sötét háttérből úgy emelkedik ki, mint a tüzet fújó fiú. Az áhítatos tekintetű szent puritán ruhában, átszellemült tekintettel néz. Előtte koponya és feszület látható, amelyek egyaránt részletesen és valószerűen vannak kidolgozva, hogy a figyelmet magukra vonják, és segítsék a híveket az imádságban.
Laokoón (1612–1614), National Gallery of Art, Washington
A görög mitológia jól ismert történetét feldolgozó kompozíció a kiállítás egyik csúcspontja. Egészen bámulatos a kígyóval küzdő testek megformálása, amelyek csavarodása követi a tekeredő hüllők íveit. Az ember a küzdelemben úgy kapcsolódik össze az állattal, mintha egyetlen testet alkotnának. Az apa arcára kiülő borzalom rabul ejti a befogadót, akárcsak a testeket megformáló íves és elkent ecsetvonások. A kompozíció különlegességét az adja, hogy El Greco a jelenetet Trójából Toledóba, ezzel a történet tanulságát az ókorból a saját korába helyezte át.
Az El Greco életművét teljességében bemutató kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, február 19-ig látogatható.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
