Dagad a botrány a Romániából elszállított El Greco-festmény körül

Egy orosz oligarcha, a román királyi család egy vitatott törvényességű leszármazottja és a román állam harcol El Greco nemrégiben felbukkant festménye, a Szent Sebestyén tulajdonjogáért. A volt román miniszterelnök szerint a mű értékesítése „azonnali és helyrehozhatatlan kárt okozna a román államnak”.

000_686J9G3.jpg
A román rendőrség honlapján 2025. július 28-án készített képernyőfelvétel El Greco Szent Sebestyén című festményét sorolja fel a honlapon 2025. január 14-én bejelentett lopott tárgyak között. Fotó: Romanian Police / AFP

A hét- és kilencmillió euró (2,8–3,6 milliárd forint) értékűre becsült, az 1600-as években keletkezett ovális kép, amely nemrégiben került elő a Christie’s New York-i árverésén, a vértanút ábrázolja, testében a nyílvesszőkkel. A neves aukciósház „elővigyázatosságból” visszavonta a katalógusából februárban a festményt, amíg nem tisztázzák az annak tulajdonjogaival kapcsolatos kényes helyzetet.

A New York-i bíróságon három verziót is tárgyalnak az AFP francia hírügynökség birtokába jutott dokumentumok szerint. Egyrészt Románia követeli magának a tulajdonjogot a háború után az állam tulajdonába került úgynevezett Koronagyűjtemény ezen darabja miatt. Másrészt a monarchia egyik örököse követeli magának a műkincset, amelyről azt hitték, hogy elkobozták a kommunisták. A jelenlegi tulajdonos, Dmitrij Ribolovljev orosz milliárdos egyik cége a harmadik, amely a kép tulajdonjogáért harcol, „jóhiszeműségét” hangoztatva, és szeretné eladni a Christie’s szerint „egyedülálló és látványos” műalkotást.

A Szent Sebestyén című alkotás 1947-ben tűnt el egy erdélyi kastélyból, ahol őrizték, I. Mihály román király vitte ki az országból, amikor II. Erzsébet brit uralkodó londoni esküvőjére utazott.

A román hatóságok szerint a király „teljes illegalitásban” vitte ki a művet az országból. Beadványában a 76 éves Romániai Pál herceg szintén azzal vádolja I. Mihályt, hogy „ellopta” a képet. A festményt és más értékes tárgyakat az Orient Express két kocsijában szállította el, majd később egy zürichi bank széfjében helyezte el az uralkodó unokaöccse szerint.

A Romániában sokáig illegitimnek tekintett házasságban született unokaöcs, akit soha nem ismertek el az uralkodócsalád tagjának, jelenleg Franciaországban él, hogy megmeneküljön országa igazságszolgáltatása elől, ahol befolyással való üzérkedés miatt börtönbüntetésre ítélték.

Az Accent Delight nevű cég viszont írásban arról tájékoztatta a bírákat, hogy úgymond a kommunisták engedélyezték a királynak a kép elvitelét, hogy így bírják rá az ország elhagyására minden nehézség nélkül, mivel attól tartottak, hogy a király népszerűsége miatt zavargások törnek ki. Röviddel a visszatérése után I. Mihályt lemondásra kényszerítették, és száműzetésbe vonult. Közben 1975-ben eladta a képet Daniel Wildenstein francia műkereskedőnek.

A kép ezután kézről kézre járt, majd 2010-ben Dmitrij Ribolovljevnek, a Monaco futballklub elnökének a cége vásárolta meg. Az adásvétel előtt a román állam már megpróbálta visszaszerezni a Szent Sebestyént és a királyi gyűjtemény több más darabját, de erőfeszítései nem jártak sikerrel.

A festmény felbukkanása nyomán a román hatóságok ismét rohamra indultak „a román nemzeti örökség eme egyedülálló darabjának a legitim tulajdonosnak, Romániának történő visszaszolgáltatása” érdekében.

„Ha ezt a történelmi és pótolhatatlan képet azelőtt eladják, mielőtt Románia érvényesíteni tudja a jogait és megnyeri a pert, ez azonnali és helyrehozhatatlan kárt okozna a román államnak és népének” – figyelmeztetett az év elején Marcel Ciolacu akkori miniszterelnök a New York-i bírósághoz eljuttatott levelében.

Ez is érdekelheti

Egy nőt is gyanúsítanak a louvre-beli műkincslopás miatt

Bűnrészesség gyanújával eljárás indult szombaton egy 38 éves nő ellen a louvre-beli műkincslopás ügyében. Két férfit már korábban letartóztatott a francia rendőrség. Az ellopott ékszerek még nem kerültek elő.

Elfogtak két gyanúsítottat a párizsi műkincsrablás ügyében

A világ egyik leghíresebb múzeumába, a párizsi Louvre-ba október 19-én törtek be és felbecsülhetetlen történelmi értékű tárgyakkal távoztak onnan a bűnözők.

Ritka aranyrögöket loptak el a párizsi Természettudományi Múzeumból

A szeptemberben a párizsi Természettudományi Múzeumból ellopott ritka aranyrögök ügyében vádat emeltek bűnszövetkezetben elkövetett lopás címén egy kínai nő ellen, akit előzetes letartóztatásba helyeztek – jelentette be október 21-én a párizsi ügyészség.

A hétvégi ékszerrablás után ismét látogatható a Louvre

Október 22-től ismét látogatható a Louvre, de az október 19-i látványos ékszerrablás helyszíne, ahonnét a múzeum kurátorának becslése szerint 88 millió euró (34,3 milliárd forint) értékű történelmi ékszert vittek el, az Apolló Galéria még zárva tart.