Louvre múzeum.jpg

Egy nőt is gyanúsítanak a louvre-beli műkincslopás miatt

Bűnrészesség gyanújával eljárás indult szombaton egy 38 éves nő ellen a louvre-beli műkincslopás ügyében. Két férfit már korábban letartóztatott a francia rendőrség. Az ellopott ékszerek még nem kerültek elő.

A szerdán őrizetbe vett nőt előzetes letartóztatásba helyezték, egy szintén szerdán előállított férfit viszont eljárás megindítása nélkül szabadon engedtek már pénteken – közölték az AFP hírügynökséggel az érintettek ügyvédjei, Sofia Bougrine és Noémie Gorin. A nőt négy másik gyanúsítottal együtt vették őrizetbe Párizsban. Bűnszervezetben elkövetett betöréses lopásban való bűnrészesség és bűncselekmény elkövetése céljából létrehozott bűnszövetség gyanújával indítottak ellene eljárást.

A párizsi ügyészség szombat reggel bejelentette, hogy a látványos betöréses lopás ügyében a vizsgálóbírók több gyanúsítottat kihallgatnak a nap folyamán. A szerdán őrizetbe vett gyanúsítottak között volt a lopást végrehajtó kommandó egyik feltételezett tagja is. A többi őrizetbe vett személy jó esetben felvilágosítást tud adni az események lefolyásáról – jelezte még szerdán az ügyészség.

Az október 19-én, fényes nappal elkövetett bűncselekmény helyszínére a tettesek az épületnek a Szajna-parti oldalán, egy emelőkosaras teherautóról egy ablakon keresztül jutottak be. Miután feszítővassal betörték az ablakot, majd két vitrint, amelyekben az ékszerek voltak, két olyan robogóval távoztak, amelyeket bűntársaik vezettek. A maszkos betörők nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert – közöttük I. és III. Napóleon feleségének ékszereit – vitték el a koronaékszereket kiállító Apolló Galériából, a kár értéke 88 millió euró. A betörés kevesebb mint nyolc percig tartott. A műkincseket a hatóságok közlése szerint még nem sikerült megtalálni.

A rendőrség október 25-én letartóztatott egy 34 és egy 39 éves férfit, akik beismerték, hogy a helyszíni négyfős kommandó tagjai voltak. A két férfi közül az egyiket egy párizsi repülőtéren fogták el, amikor éppen Algériába készült utazni. A két gyanúsítottat szerda este előzetes letartóztatásba helyezték és eljárást indítottak ellenük.

Ez is érdekelheti

A Mona Lisa mellé ragasztotta két látogató a saját festményét

A közelebbről meg nem nevezett német állampolgárságú személyeket őrizetbe vették.

Míg mindenki Franciaországra figyelt, addig spanyol templomokból is elloptak műtárgyakat

Amikor Európában a bűnüldöző szervek épp általános figyelmeztetést adtak ki arra vonatkozóan, hogy a műkincseket veszély fenyegeti, Spanyolországban több templomi kegytárgynak is lába kélt.

Rettegnek az európai múzeumok a rablásoktól, de a betörési hullám nemigen fog megállni

A múlt heti franciaországi festményrablás miatt újra fókuszba került az európai múzeumok alulbiztosítottsága. Szakértők szerint a bűncselekmények egyre gyakoribbak és egyre erőszakosabbak, ugyanakkor a múlt héten ellopottakhoz hasonló művekre csak balekok csapnak le: a fő célpontok tekintetében egészen más trend bontakozik ki.

Megpróbáltak ellopni négy Renoir-festményt, kettőt elejtettek menekülés közben

Cagnes-sur-Mer városában történt a bűneset, az elkövetők a drótkerítést átvágva, az őrség műszakváltását kihasználva hatoltak be a múzeum területére. A rendőrség tájékoztatása szerint „jól felszerelt, informált és szervezett” bűnözőkkel van dolguk. Megnevezték a két eltűnt festményt, két művet a múzeum kertjében elhagytak a bűnözők.