A Mona Lisa mellé ragasztotta két látogató a saját festményét
A közelebbről meg nem nevezett német állampolgárságú személyeket őrizetbe vették.
Az eset múlt szombaton történt, a Louvre Salle des États elnevezésű termében, amelyben a Mona Lisa is található. Mint az ARTnews írja, a helyiség falára ragasztószalaggal „installáltak” két festményt. Az egyik mű a két gyanúsított egyikét ábrázolja páncélruhában, míg a másikon mindkét gyanúsított feltűnik egy nő társaságában.
A Mona Lisában nem esett kár. A francia eljárásrendben bevett módon még az elkövetők monogramjait sem hozták nyilvánosságra, egyedül annyit tudhatunk, hogy német állampolgárságú illetőkről van szó. Az elfogásuk után a rendőrségnek azt mondták a gyanúsítottak, hogy csak szórakozásból ragasztották festményeiket a falra.
Még tavaly januárban írtunk arról, hogy Leonardo da Vinci műve új kiállítási helyet kap, mivel a Salle des États befogadóképességét meghaladja a naponta oda érkező 20–30 ezer látogató. A tervek szerint egy teljesen különálló, külön bejáratú föld alatti termet kapna a festmény, amelyhez külön kell majd jegyet váltani, így enyhülne a zsúfoltság.
Az új kiállítási hely ugyanakkor modernebb infrastruktúrával rendelkezne, amelynek része az is, hogy modernebb biztonsági rendszert állítanak fel – az elmúlt időben ugyanis megszaporodtak a műalkotások ellen elkövetett bűncselekmények. Ezekről az eseményekről mi is beszámoltunk már jó pár alkalommal a közelmúltban.
Címlapfotó: Leonardo da Vinci Mona Lisa című festménye a párizsi Louvre Múzeumban. Fotó: Lou BENOIST/AFP