Mikor fogalmazódott meg a Tamási Áron-emlékév ötlete?
A Tamási Áron Közalapítvány álmodta meg, hogy Tamási születésének 125. évfordulóját eseményekkel, kiadványokkal ünnepeljük: hadd kerüljön rá kicsivel több fény, mint általában. Természetesen ehhez támogatás is kellett, ezért Hadnagy Jolánnal, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egylet elnök asszonyával gondoltunk egy nagyot, és felkerestük Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt. Köszönet illeti, mert azonnal értette, hogy miért lehet fontos az elképzelésünk: a nemzetpolitikai államtitkárság vállalta a Tamási-emlékévet, Kövér László, az Országgyűlés elnöke pedig elfogadta a fővédnöki felkérést. A programot a Magyarság Háza bonyolítja le, engem pedig arra kértek, hogy legyek a tematikus év projektvezetője.
Mit emelne ki a tervezett programok közül?
Idén az MMA Kiadó gondozásában megjelenik az Ábel-trilógia Szilágyi Varga Zoltán grafikus, animációs filmes új, izgalmasnak ígérkező illusztrációival. A Hitel folyóirat Tamási-emlékszámot jelentet meg eddig kiadatlan dokumentumokkal. Színházi előadások indulnak Kárpát-medencei turnéra, és várjuk a világban szétszórtan élő magyarság részvételét is. Bízunk abban, hogy Tamásinak idén végre köztéri szobra lesz Budapesten is, és más izgalmas terveink is vannak még. Amint remény nyílik a megvalósulásukra, hírt adunk róluk.
Mit szeretnének az egész éves programsorozattal
elérni?
Az emlékezés gesztusán túl meggyőződéssel valljuk, hogy Tamási hozzánk is szóló mondanivalót fogalmazott meg, már nagyon fiatalon és érett korában egyaránt. Olyan emberi értékeket, hitet, reményt és harmóniaigényt foglalt szavakba, amelyre kicsit zavarodott világunkban mindenkinek szüksége van.
Ki tudna emelni egy ilyen gondolatot?
A Tamási-emlékév előhangjaként az MMA Kiadóval összefogva képes albumot jelentettünk meg, amelyhez kurátortársam, Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész írt tanulmányt, és magam válogattam hozzá a képeket, dokumentumokat. Több mint 430 fotó és dokumentum van benne, köztük eddig publikálatlanok is. A kötet zárásaként egy friss színházi előadás, a Vitéz lélek békéscsabai premierjének képei is bekerültek. Emlékszünk, hogy a járvány következtében egy teljes évadon át zárva voltak a színházak Magyarországon. A nyitás első napján, május 3-án este a Vitéz lélek bemutatóján szép gondolatot fogalmazott meg Kiss József rendező:
„Ez a mű a hit és a hűség erejéről, a helytállásról, az akaratról és a szeretetről szól; az újrakezdésről, a mi életünkről, mirólunk.”
Igen, a színmű témája a nagy háború utáni újrakezdés, ami a nagy leállás utáni időszakra rímel.
Arról szól, hogyan teremtsük meg a harmóniát önmagunkban és a világunkban. Nyelvben, gondolatban, szellemiségben a szépségnek is gyönyörű megfogalmazása ez a mű. A Tamási-világ ma is példa lehet mindenki számára.
A Tamási-emlékévet Marosvásárhelyen nyitották meg. Miért erre a városra esett a választás?
Amikor az emlékév terveiről beszélgettünk, az államtitkár úr azt javasolta, hogy Tamási-előadással ünnepeljük a magyar kultúra napját, és mivel azt hagyományosan Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában ülik meg, javaslatunkra a marosvásárhelyi Spectrum Színház Tündöklő Jeromos című előadása került be a programba. Tisztelet a színháznak és rendezőjének, Török Violának, aki hűséges Tamási szelleméhez, és az előadásaival folyamatosan újragondolja az életművet. Ezzel ki is érdemelte alapítványunk Tamási Áron-díját.
Kicsit szomorú, hogy Erdélyben ma ez az egyetlen színház, amelynek repertoárján Tamási-darab szerepel. Remélem, hogy az emlékév során más színházak is felfedezik maguknak, és újragondolják Tamási egy-egy színpadi játékát. Ezzel elérnénk az egyik célunkat.
Az emlékév indításának helyszínválasztása jelképes is. Tamásinak 1944-ben el kellett hagynia Erdélyt. Pár hónappal korábban még azt írta Illés Endrének, a budapesti kiadójának, hogy itt kell maradnia, de megváltozott a helyzete: a felesége családját már házkutatással zaklatták, ezért nem volt maradásuk.
1956-ig íróként nem jelent meg Romániában. Beteg édesanyját ugyan meglátogatta, majd eltemette, de mindkét alkalommal magánlátogatóként lépett be Romániába. Aztán 1956 októberének elején meghívták az Igaz Szó irodalmi estjére. A korabeli helyi sajtó szerint óriási tisztelettel köszöntötték, nagy sikere volt, de sehol sem említették a művet, amelyet felolvasott. Sokáig azt gondoltuk, hogy a folyóiratban megjelent Ördögölő Józsiásból olvasott fel, de aztán megtaláltuk a feljegyzését, amely szerint az előző éjszaka írt, Harmat és vér című novelláját.
Budapesten is megnyitják a tematikus évet, és ott az ifjúságé a főszerep.
A magyar kultúra napján a Nemzeti Színházban immár nyolcadik éve a diákszínjátszóké a nagyszínpad. A Szolnoki Szigligeti Színházból indult a mozgalom, amely ma már az ország több városában meghonosodott. Az Ádámok és Évák Ünnepe a neve, mert egykor Madách Tragédiájával indult az eseménysorozat. Tavaly arra kértem az igazgató urat, hogy legyen ez az év Tamásié.
Minden év szeptemberében, a magyar dráma napján kisorsoljuk a jelentkező iskolák között a játszandó darabot. Idén hét Tamási-művet kaptak, ezek 15 perces részleteit mutathatják be. Nem szólunk bele a jelenetek kiválasztásába, csak annyi a megkötés, hogy idegen szöveggel ne egészítsék ki őket. Idén először külhoni diákok is játszanak. Azt kértük – és köszönjük a Nemzeti Színház igazgatójának, hogy azonnal igent mondott rá –, hogy eljöhessen a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, az író egykori iskolájának csapata is. Újoncok, sokan közülük eddig még nem voltak színjátszók. Reméljük, hogy ez egy hosszú folyamat kezdete lesz számukra. Véletlen folytán ők is éppen a Tündöklő Jeromos című drámát dolgozták fel. Határokon átívelő összecsengés, hogy a marosvásárhelyi Spectrum és a budapesti Nemzeti színpadán majdnem egy időben csendül majd fel ugyanaz a szöveg.
Tamási népszerűsége hullámzó. Voltak évtizedek, amikor háttérbe szorult, míg máskor mindenhol ott sorakoztak a művei az otthonok könyvespolcain. Valószínű, hogy ez nemcsak az aktuális irodalmi trendeknek, hanem a politikának is tulajdonítható; vagy talán inkább az utóbbinak.
Fogalmazhatunk úgy, hogy ebben a politikai helyzet változásainak volt szerepe. Tamási 1926-ban érkezik haza Amerikából, ahová azért kerül ki, mert az életét addig támogató nagybácsi, a gyulafehérvári prépost, akit szintén Tamási Áronnak hívtak, és aki a középiskolában segítette, váratlanul meghalt, és ezzel elvesztette életének legfőbb támaszát. A megismerés vágya viszi ki Amerikába, ahol a távoli, anyai ágról való nagybácsi fogadja. A tervezett tízből három lesz, mert hazahúzza a szíve, de kintről már folyamatosan küldi haza a novelláit, és mire hazaérkezik, a menyasszonya kötetbe gyűjti és meg is jelenteti őket.
Tamásira a létrehozandó önálló erdélyi irodalom egyik nagy reménységeként figyeltek fel akkoriban. Kemény János meg is hívta a marosvécsi Helikoni Napokra, a Helikon munkaközösség alakuló ülésére. Az 1940-es évek elejéig töretlen volt a népszerűsége, annak ellenére, hogy a kritikusok néha nem a legszalonképesebb mondatokkal illették a munkáit – gondolok itt Szabó Dezső kritikájára, amelybe nyilvánvalóan féltékenység is vegyült –, de az olvasóközönség szeretete és figyelme egyértelmű volt.
1944-ben áttelepedik Magyarországra. 1945 után, a koalíciós időben egy darabig még tart a siker, ám aztán sorra zárulnak be előtte a kapuk. Elkészül ugyan a Bölcső és Bagoly, de betiltják, és egyébként is megszűnnek a publikálási lehetőségei. Szőts Istvánnal közösen megírja egyetlen filmje, a Mezei próféta forgatókönyvét, és már plakátok hirdetik a városban a bemutatót, de elmarad, és az alkotás egészen a rendszerváltozásig nem kerül elő. Horváth Márton, az akkori pártkorifeus, a Szabad Nép főszerkesztője „a fasizmus foltozott irhájú zsoldosának” nevezi, így az 1940-es évek végétől harmadik feleségével együtt a szó szoros értelmében éheznek.
Érdekes, hogy a Bölcső és Bagoly című regénye, amely a gyerekkoráról szól, később, 1953-ban megjelenhet, és erre hivatkozva 1954-ben a Kossuth-díjat is megkapja. Ez a döntés egyértelműen a politika rossz lelkiismeretét tükrözi. Aztán 1956-ban, a forradalom idején olyan fontos írásai születnek, mint a Magyar fohász, a Tiszta beszéd, a Gond és hitvallás, amelyeket a Magyar Írószövetség nevében fogalmazhat meg. Ez a szellemi rangját, az írótársak megbecsülését jelzi. Az 1960-as évektől lassan enged a szorítás, de még mindig kérdés, hogy bemutathatók-e a darabjai, és ha igen, mit kell kihúzni a szövegükből.
Juhász Ferenc a lektori jelentésében kiáll mellette. „Költészettel és varázslattal újította meg a magyar drámát”, írja róla, és amellett érvel, hogy feltétlenül ki kell adni az írásait.
Tamási az 1960-as évek közepétől egyre betegebb, Vadrózsa ága című vallomását már a kórházban diktálja negyedik feleségének, akinek szinte csak a betegápolás jutott a házasságból. Az író utolsó kívánsága az, hogy Budapesten búcsúztassák, de Farkaslakán leljen végső nyugalomra. Így is történt. Szerette az életet, szerette a szép nőket, mindig körüllengték a legendák, anekdoták, de erkölcsi tisztasága, egyenes jelleme, kiállása fontosabb volt ezeknél. Bízom benne, hogy sokan azok közül, akiknek reményre van szükségük, Tamási életművéhez nyúlnak.
Hogyan változott az évtizedek során Tamási
színműveinek népszerűsége?
Monográfusai epikai szemlélettel közelítettek az életműhöz, és a színházi műveket csak „oldalvágányon” tartották számon. Ezért is örvendek, hogy tavaly sikerült kiadnunk a Tamási-albumot, mert az Tamási színpadi műveinek bemutatóit is láttatja. Érzékeltetni szerettük volna azt a színházi újítást, az új hangot, amit az Énekes madár című drámája és a még korábbi Ősvigasztalás jelentett.
Lista készült a jelentősebb Tamási-előadásokról. Ebből kitűnik, hogy a Tündöklő Jeromos budapesti bemutatója 1939-ben volt a Nemzeti Színházban, ám ugyanott csak 1994-ben állították újra színpadra. A Hullámzó vőlegény bemutatója 1947-ben volt ugyanott, és azóta sem játszották a Nemzetiben. Az Énekes madár a legtöbbet játszott darabja, azt gyakrabban műsorra tűzték. Úgy vélem, a rendezéseknek érzékeltetniük kell azt a mágikus realizmust, ég és föld között lebegést, ami a Tamási-darabokban jelen van. Az utóbbi időben volt rá példa, hogy erőteljes rendezőegyéniségek Tamásihoz hű, de a ma hangján megszólaló előadásokkal jelentkeztek.
Mit vár a tematikus emlékévtől? Mit könyvelne el sikerként?
Elégedettséggel töltene el, ha az emlékév nem azt jelentené, hogy 12 hónapra fölkapcsoljuk, aztán december 31-én lekapcsoljuk a reflektorokat, és minden marad a régiben.
Reményem szerint ez az év hozzájárul ahhoz, hogy Tamási művei megmaradjanak a magyar színházi közgondolkodásban.
Segítünk ráeszmélni azoknak a fiataloknak, akik a magyar kultúra napján a Nemzeti színpadán fellépnek, hogy Tamásit érdemes olvasni. Biztató, hogy egy fiatal, Angliában élő magyar animációsfilm-rendezőnek, Weigert Miklósnak élete álma nemzetközi produkcióban animációs és élő szereplős filmet alkotni a Jégtörő Mátyás történetéből. Az is biztató, hogy Vecsei H. Miklós, aki a Pocket-könyveket útjára indította, a sorozatba illesztette a Jégtörő Mátyást, mert az az egyik legkedvesebb könyve. Általa talán több fiatalhoz eljut.
Remélem, hogy aki elindul a középiskolásoknak szánt novellapályázaton, és kreatívan továbbgondol egy Tamási-gondolatot, másképpen fog nézni az íróra, mint addig. Bízom abban, hogy aki megismeri Tamásit, az egy kicsit több lesz általa.
A nyitóképen az Ádámok és Évák-rendezvény egyik előadása. Fotó: Kultúra.hu/Beliczay László
