Elárvereznek egy Picasso-portrét, akár 55 millió dollárt is megadhatnak érte

Egyéb

Árverésre bocsátják májusban New Yorkban Pablo Picasso egy monumentális női portréját, amelynek leütési ára elérheti az 55 millió dollárt is.

A Femme assise pres d’une fenetre című, 1,5 méterszer 1,14 méteres mű a festő szeretőjét és múzsáját, Marie-Thérese Waltert ábrázolja. A festmény vonzerejét növeli, hogy Picasso normandiai kastélyában készült 1932-ben, a festő úgynevezett „csodás évében”, amikor a mester több mint száz képet festett, közülük sokat Marie-Thérese-ről, csaknem mindig meztelenül vagy majdnem ruhátlanul, alvás vagy pihenés közben. 

A művészeti portál szerint a Christie’s május 11-i aukcióján a Picasso-vászon leütési ára jó eséllyel meghaladja bármely más Picasso-műét, amely 2020 folyamán került piacra. Nemrég a Sotheby’s is bejelentette egy ötvenmillió dollárra becsült Basquiat-mű árverését, e két esemény együtt a műkincspiacba vetett bizalom visszatérését jelezheti az Artnet szerint.

Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain