Ön a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapító művészeti vezetője. Ezek az együttesek a Haydneum – Magyar Régizenei Központ rezidens művészei, létrehozóként így ott is vezető szerepet tölt be. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, társelnöke a Nemzeti Kulturális Tanácsnak, a Zeneakadémia egyetemi docense. A szakma és a közönség is jól érzékeli, hogy számos elfoglaltsága van. Meglepte az NFZ felkérése?
Nagyon váratlanul ért. Ha például valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy a napokban az általam egész életemben rajongva tisztelt
Plácido Domingónak immár mint a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója mutatkozom be, igencsak meglepődtem volna. Mégsem állíthatom, hogy teljesen előzmények nélkül történt a dolog. Mindig is rokonszenvvel figyeltem a Nemzeti Filharmonikusok működését: Kocsis Zoltán idejében többször is volt alkalmam úgy játszani velük, hogy Kocsis vezényelt bennünket. Az elmúlt bő húsz évben nem túl rendszeresen vendégkarmesterként is elő-előfordultam a Nemzeti Filharmonikusoknál, hiszen váratlan fejlemény olykor adódott a magyar zenei életben.
Ezt a rendkívül megtisztelő, konkrét felkérést végül jelentős részben valószínűleg annak köszönhetem, hogy 2021. december 16-án a Müpában előadtuk Félicien David francia romantikus szerző Herculanum című nagyoperáját (nemzetközi hírű vendégénekesekkel, a Nemzeti Énekkarral és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral), és ez a munka mindenki számára felettébb pozitív élménynek bizonyult. Egy fontos repertoár szinte teljesen ismeretlen darabját úgy tudtuk koncertszerűen előadni, hogy mindenki igazi örömét lelte benne – most is nagyon jó érzés arra az estre és zenei élményre visszagondolnom.
Hamar távozása után csaknem két, pandémiával terhelt esztendő telt el.
Amelyek során, ha jól tudom, a zenekar részéről több tapogatózás is elindult új, rátermett zenei vezető megtalálása érdekében, és némelyik irány már-már konkrét megállapodással kecsegtetett. E tárgyalások végül mégsem vezettek eredményre, s időközben fölvetődött az én személyem is.
Idén áprilisban kerestek meg. Igaz, már az előző időszakban is sok zenész kolléga fordult hozzám ezzel az ötlettel, de a menedzsment végül április végén tett „hivatalos” ajánlatot. Ekkor alaposan átgondoltam a helyzetet. Mivel az MMA elnöki posztjáról 2023. november 5-én, a második elnöki ciklusom lejártakor mindenképpen leköszönök, úgy láttam, hogy „párhuzamosság” szempontjából menedzselhető lehet ez az időszak.
Ezt követően kértem néhány találkozót a zenekari és az énekkari tagságtól: egy-egy rendkívüli társulati ülés keretében kifejtettem nekik, hogy mennyire megtisztelő ez a felkérés. Elmondtam, hogy amennyiben belevágunk a közös kalandba, mit tudok nekik felajánlani: például biztos, hogy az első évadban csak kevesebb koncertet tudok vezényelni, mint egy „vérbeli” főzeneigazgató. Ennek több oka is van: egyrészt már megvan a saját, korábban kialakított zenei évadom programja, másrészt pedig a Magyar Művészeti Akadémia – egy alkotmányos köztestület – elnökeként számtalan feladat áll még előttem.
Azt is részleteztem, hogy milyen szintű szakmai kontrollt javasolok, és ezt adott esetben hogyan gyakorolnám. Biztatásomra ezzel kapcsolatban számos kérdést tettek fel, én pedig igyekeztem rájuk válaszolni. Utána – ami a magyar zenei életben nagyon szokatlan, de külföldön is ritka – a zenekartól, majd az énekkartól is titkos szavazást kértem a személyemre vonatkozóan. Úgy gondoltam, és ezt el is mondtam ott, hogy csak akkor vállalhatom el a pozíciót, ha ezek a titkos voksolások meggyőző többséggel adnak támogatást nekem. Előtte elmondtam, hogy higgyék el nekem: nagyon boldogan dolgozom velük a jövőben akkor is, ha a szavazás eredménye esetleg rám nézve kedvezőtlen lesz: egy sor közös koncertünk le van már kötve. Azokat mindenképpen örömmel és a legjobb tudásom szerint fogom vezényelni. A jelenlétem nélkül lezajlott titkos szavazásokon 98 és 95 százalékos támogatást kaptam. Ez megerősített abban, hogy hálával, jó szívvel mondhatok igent a megtisztelő felkérésre.
Mi a szakmai kontroll lényege?
Egyetlen szó: minőség. Nem olyan bonyolult.
De minőséget sokféleképpen lehet előállítani.
Így van, ám ezek nem olyan eget rengető kérdések, de persze csak akkor, ha jól felépített és észszerűen menedzselt a szakmai munka. Bő harminc éve irányítok szabadúszó együtteseket, ráadásul minimális anyagi forrásokból. Emiatt évtizedekig tartanom kellett magamat ahhoz a szigorú elvhez, hogy minden öt-tízezer forintot akár sok milliós költségvetés esetén is kizárólag úgy használjunk fel, hogy valamilyen szakmai problémát oldjunk meg vele, lehetőleg a legjobb hatékonysággal. A Magyar Művészeti Akadémiánál töltött elnöki éveim során is ezt az elvet igyekeztem érvényre juttatni.
Szerintem a kulturális élet összes vezetőjének – ha az adófizetők pénzével gazdálkodik – kutya kötelessége lenne, hogy mindent a minőségnek rendeljen alá, és ne a mennyiségi szempontoknak.
Bár ismerjük az erre vonatkozó marxista vélekedést, az én tapasztalataim szerint a mennyiség a valóságban még soha nem csapott át minőségbe. Tegyük hozzá, hogy minőségből néha lehet mennyiséget is kreálni – már ha az ember különlegesen szerencsés, és minden kondíció adott. Hangsúlyozom: a minőség a legfontosabb szempont. Ha nincs lehetőség tizenöt koncertre, akkor legyen csak öt, de mind legyen nagyon-nagyon jó.
A zenével-művészettel történő edukáció fontossága kapcsán Kodály Zoltán is úgy vélekedett, hogy az ifjúság számára a létező legmagasabb színvonal is talán csak éppen elegendő. Úgy érzem, hogy az NFZ-nél mint a magyar adófizetők által fenntartott legnagyobb komolyzenei együttesnél minden körülmények között elemi kötelesség a legmagasabb minőség elérése. Ezért a minőséget, amennyire lehet, igyekszem én is ellenőrizni: célom, hogy már ebben a szezonban is „mintát vegyek” minden produkcióból (akár egy-egy próba megfigyelése által), és lehetőleg valamennyi koncerten legyek jelen hallgatóként, ha éppen nem én vezényelek. Ha valami jól működik (erre sok példát láttam az utóbbi időszakban), annak örülök majd, ha viszont valahol gyenge pontot látok (ilyesmire is volt példa), akkor abból le kell vonni a tanulságokat. Minden, ami a Nemzeti Filharmonikusok zászlaja és címere alatt megjelenik, kizárólag nagyon magas nívójú lehet – mint amilyen például a napokban Placido Domingo koncertje, előtte pedig a Trubadúr koncertszerű előadása volt.
Hogyan alakul a műsorpolitika?
Az az elvem, hogy mindenki azt csinálja, amihez ért. Kocsis Zoltán minden idők egyik legnagyobb Bartók-előadója volt, én egyelőre biztosan nem vagyok az. Persze számomra is óriási öröm lesz, ha A kékszakállú herceg várát vagy a Concertót vezényelhetem, de alapvetően ki-ki hozza azt, amit tud. Ezért kérdeztem meg a zenekart és az énekkart már arról is, hogy tőlem milyen repertoárt szeretnének. Hiszen abból, amivel idáig, elsődlegesen karmesterként foglalkoztam, sok minden nem esik teljesen egybe egy szimfonikus zenekar és koncerténekkar repertoárjával, bár vannak fontos átfedések is. Nagy örömömre a francia nagyromantikát mindkét formáció erősen hangsúlyozta: ebbe az irányba tehát bátran megyünk tovább.
Nagyon jó dolognak tartom, hogy az együttesek akkora örömüket lelik operák előadásában. A Bécsi Filharmonikus Zenekar például számomra igazi csúcsminőséget képvisel a nemzetközi szimfonikus zenekari életben, és ami igazán lenyűgöz játékukban, az valószínűleg jelentős részben annak is köszönhető, hogy napi rendszerességgel játszanak operát. Ez önkéntelenül is olyanfajta rugalmasságot, organikus játékmódot hoz magával, amiből sokat lehet profitálni.
Az NFZ-vel most alakítjuk ki a 2023–24-es évad tervezetét: nagyon remélem, hogy még ebben a naptári évben teljesen elkészülünk vele. Ezt követően, 2023 nyaráig a 2024–25-ös szezonnal is szeretnénk „végezni”. Így nagyjából egy szezon alatt elérjük azt az előretervezettségi szintet, amely a nyugat-európai zenekari életben megszokott. Bár a járvány és a mostani válság őket sem hagyta teljesen érintetlenül.
Nemzetközi kapcsolatait az NFZ számára is gyümölcsöztetni fogja?
Ez részben már meg is történt: pár hete érkezett felkérés a Purcell Kórus számára, hogy beugróként működjön közre Jörg Widmann Arche című fantasztikus oratóriumában, az amszterdami Concertgebouw-ban. Úgy ítéltem meg, hogy repertoár és apparátus szempontjából ez a mű jobban illik a Nemzeti Énekkar profiljába. Szerencsére lehetőségem is nyílt rá, hogy a Nemzeti Énekkarhoz „irányítsam”. Remélem, én is ott tudok majd lenni november 12-én Amszterdamban, amikor a remekmű elhangzik. Ha minden jól megy, a Nemzeti Filharmonikusokkal és a Nemzeti Énekkarral, az én vezényletemmel 2024 februárjában lépünk fel először együtt a Concertgebouw-ban, éppen a francia nagyromantika jegyében – valószínűleg egy Lalo-operával.
Legyünk őszinték: a jelentős nemzetközi fellépésekhez, főleg nagy apparátusok esetén kötelezően hozzátartoznak komoly itthoni költségvetési források is, mert semmilyen zenekar (sem a Budapesti Fesztiválzenekar, sem a Concerto Budapest vagy más neves turnézó magyar együttes) nem tudná ezeket a turnékat nélkülük lebonyolítani. Mi az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal részben azért is turnéztunk relatíve keveset az elmúlt harminc évben, mert nem álltak rendelkezésünkre ilyen források arra, hogy a koncertkörutak deficitjét finanszírozzuk. Részben ezért vettünk fel itthon annyi lemezt: egy interjú kapcsán épp mostanában számoltam össze, hogy 24 év leforgása alatt több mint hetven lemez elkészítésén vagyok túl. Ez a szám engem is meglepett. Rengeteget tanultam belőlük szakmailag. Ami ebből „átvihető”, azt nyilván alkalmazni fogom a Nemzeti Filharmonikusoknál is. Természetesen az NFZ-nél és a Purcellnél meg az Orfeónál a jövőben párhuzamosan végzett zenei vezetői munkám jól láthatóan elválasztható lesz.
A Purcellnél és az Orfeónál „Mädchen für alles” szerepet vitt, itt komplett menedzsment támogatja a munkáját. Szót emel a finanszírozás bővítéséért?
Ez a kérdés nagyon összetett. A Magyar Művészeti Akadémia regnáló, zenész hivatású elnökeként a kormányzat időnként kikérte a véleményemet komolyzenei kérdésekben. A Nemzeti Kulturális Tanácsot is nagy megtiszteltetést jelentett két és fél éven át elnökként vezetnem. Nagyon örülök annak, hogy néhány javaslatomat elfogadta a kormány, s így komoly többletforrásokat tudtunk bevonni a magyar komolyzenei élet működtetésébe. Három év alatt lényegében megdupláztuk a „kiegészítő támogatásként” érkező állami forrás mértékét a komolyzenei előadó-együttesek körében. (Ami 2019-ben kilencmilliárd forint volt, abból 2022-re 18 milliárd lett.) Az én életem viszont most „visszafelé”, az eredeti szakmám felé irányul: az NFZ mellett a Haydneumra (és annak két rezidens együttesére, az általam alapított Purcell Kórusra és Orfeo Zenekarra) gondolok, mivel ismét a zenei feladatokra szeretnék koncentrálni. Azt, hogy a magyar komolyzenei életben az Európában legalább negyven-ötven éve páratlan súlyú válság közepette milyen új kihívások várnak ránk, most egyedül a Jóisten tudja megmondani.
Többször említette, hogy nehéz periódus előtt állunk. Kezelhető valamiképp ez a szituáció?
Budapesten jelenleg három, tisztán állami fenntartású szimfonikus zenekar működik: az NFZ (zenekar, énekkar és kottatár), a Concerto Budapest és a Szent István Filharmonikusok. Ennek a három együttesnek érdemes és szükséges összehangolnia a tevékenységét, mert az esetükben nem jelent nehézséget a fenntartói struktúra különböző volta. Ennyi élettapasztalat birtokában világosan látom, hogy egy vegyes fenntartású együttes műsorpolitikáját és szakmai irányvonalát nagyon nehéz összehangolni egy tisztán állami fenntartásúéval, mert emberileg általában érthető, ám szakmailag meddő, véget nem érő vita zajlik a források különböző jellege és abból fakadó mértéke miatt.
Meggyőződésem, hogy most olyan idők jönnek, amelyeket méltó módon túlélni csak valós összefogással lehetséges. Ezért egyesítenünk kell az erőinket, a forrásainkat, a koncepcióinkat; ha kell, akár közönségünket is. Ha visszatekintünk, látjuk, hogy az elmúlt öt-hat-hét év a pénzbőségről szólt. Persze akkor nem mindig éreztük így, de ilyen az emberi természet. Most viszont már tisztán látjuk, hogy ahhoz képest, ami jelenleg előttünk áll, az relatíve könnyű korszaknak számított, és az ember hajlamos volt elfeledkezni az együttműködés fontosságáról. Mindenki úgy gondolta, hogy egyedül, mások nélkül, pusztán a saját erejéből mindent meg tud oldani – ami a leggyakoribb és legnagyobb emberi tévedések egyike. Most már látszik, hogy összefogás nélkül semmi esélyünk sincs.
Az NFZ-t illetően az eddiginél sokkal szorosabb együttműködést szeretnék kialakítani például a Müpával, ahogyan a Zeneakadémiával is, hiszen az egyetem is súlyos helyzetben van. A magyar zenei életre az oktatást illetően, a karmester-, a zenekarizenész- és az énekesképzés területén minden segítség ráfér.
Fotók: Kultúra.hu/Markovics Z. Kristóf
