Érdekes, és gondolom a szabadtéri, műhelymunka utáni színházakra a legjellemzőbb az a dolog, hogy négy, egymás utáni előadás teljesen másképp sikerül. Vasárnap este valahogy nekem jutott a Végh-Kálmánchegyi-Stefanovics féle Libiomfi legjava. Szem nem maradt szárazon, az idióta színházcsináló pár kifordított Micimackó története alatt a nézők egymással versengve nevettek, röhögtek, kuncogtak nagyokat.
Végül kiderült, hogy valójában mi közírók, szakírók, kritikusok is maximum a saját élményből tudunk kiindulni, és nem csinálhatunk meg mások helyett gondolatban egy jobb előadást. Annyira különbözőek vagyunk, hogy, ha egy másik este, más közönséggel, adott esetben egy öngerjesztő típusúval nézzük meg ugyanazt a darabot, akkor egészen más élményeink lesznek és ez esetben talán azért, mert a filmes-színházasok erősen a közösségi színházra törekszenek. Kezdődik azzal, hogy bevonnak minket, és hát vannak ugye nehéz napok, amikor az ember a pokolba sem kívánja, hogy rángassa magával egy idióta, nőnek öltözött, hosszú, ősz hajú férfiszínész. Ezen az estén viszont meglepte a bázist a jókedv és nagyjából teltház mellett, mindenki-mindenre hajlandó volt, a kezdeti műcasting űrlap kitöltéstől, amelynek során jobbnál-jobb poénok repkedtek már a bejárat előtt, egészen addig, hogy szinte irigyeltük a civil fút, akit az elmebeteg Libi bácsi véletlenül a színpadra válogatott.
Az öngerjesztő folyamat idiótává tett mindenkit és nem állt le a végkifejletig. Vasárnap, úgy tűnik mindenki nagyon-nagyon szerette volna kiröhögni magát. A filmverzióban legszomorúbb, igazán tragikus utolsó jelenet meg aztán annyira önkontrollálatlan hülyeségbe torkollt, hogy Stefanovics Angéla malacka szerepében is elnevette magát. Elszabadult hát a pokol és a halál prológusa sem számított már senkinek. Ez van, ha mulatni akar a nép.
Azon gondolkoztam volna, mi van, ha Mucsi Zoltán játssza Libi bácsit, mert ugye ő volt az egyetlen, aki a darabból kimaradt. Valószínűleg a geg erősödött volna fel. Tamási Zoltán - azt kell mondanom -, mélyebbről dolgozik, kevésbé harsány gesztusokkal és ettől még feszültebb lett az egész. Tisztára a Röhög az egész osztály szindróma.
A héten egyébként láttam gyerekdarabot is. A Kabóca Bábszínház adta elő a Művházban Mosonyi Alíz Szekrénymeséjét. Dienes Andrea, Simon Annamária és Futó Ákos a nagy melegben, alig tizenöt gyerekkel hitette el, hogy mindenkiből lehet mesehős. Magam is kezdtem látni a csodát, a mulatságos lényeket a Mari nevű szekrényben, tálalóban, amíg be nem szőtte a pók. A Libiomfi első jelenete is egy szekrényben kezdődik ugye. Ez volt hát Zsámbékon a szekrények hete.
