Életműkoncerttel ünnepli születésnapját Deák Bill Gyula

Egyéb

Deák Bill Gyula 75. születésnapja alkalmából 2023. november 18-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Deák Bill Gyula élő legenda, dalait generációkon átívelve minden korosztály ismeri. A 75. születésnapja alkalmából megrendezendő életműkoncerten olyan emblematikus szerzemények is hallhatók, mint a Rossz vér, a Kőbánya blues, a Felszarvazottak balladája, és elhangzik Torda dala is az István, a király című rockoperából.

„Bill kapitány”, a „fekete hangú magyar blueskirály” az 1960-as években kezdte zenei pályafutását, azóta többszörös arany-, platina és gyémántlemezes énekesként itthon és világszerte egyaránt ismerik és elismerik. 2022 márciusában megkapta a Magyar Érdemrend tiszti keresztjét megbecsült zenei munkásságáért és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló példamutatásáért.

„Mint tudjuk, a blues egy életforma, egy életérzés – magával ragad, és nem ereszt. Nagy izgalommal várom a koncertet, és nagyon hálás vagyok a közönségnek, hogy ennyi évtizeden keresztül mellettem van. Hatalmas boldogság, gazdagság és elégedettség számomra, hogy egész életemben azzal tudok foglalkozni, amit a világon a legjobban szeretek, ez pedig nem más, mint a zene, a színpad és a közönség. Igyekszem minél jobban viszonozni ezt a szeretet és tiszteletet, amit kapok” – fogalmazott Deák Bill Gyula.

Nyitókép: Deák Bill Gyula Artisjus-díjas bluesénekes. Fotó forrása: Green Stage Production