- A bécsi Staatsoper balettegyüttesének öt éve szólistája vagy; az osztrák főváros hagyománytiszteletével, decens nyugalmával tökéletes hely lehet számodra.
- Budapest-függő vagyok, de Bécsben élni nagyon jó; szeretem a város hangulatát, megtaláltam a számításaimat, jól érzem itt magam. Ráadásul közel van ? leküzdhető a honvágy.
- Eszembe se jutna e szó veled kapcsolatban, hisz? szakmai életrajzodban javarészt külföldi állomások sorakoznak. Mindjárt az első komoly tapasztalat: Elmhurst Ballet School, London.
- Az egyéves ösztöndíj leglényegesebb hozadékát André de Villiers ?contemporary? név alatt futó modern órái adták; tulajdonképpen a Graham- és a Cunningham-technika ötvözetét színezte tovább sajátosan. Villiers aztán a pályámat, a szakmához való viszonyomat is teljesen megváltozatta - úgy érzem, Angliában nyílt ki előttem a modern tánc világa. Első darabjaimon - Connection, Elégia, Levél Martha Grahamnek ? még erősen érződik Villiers hatása.
- Az említett darabok azonban már itthon születtek.
- Igen, az ösztöndíj letelte után három fantasztikus évet töltöttem itthon! Az Operaház repertoárján akkoriban Hans van Manen, William Forsythe, Myriam Naisy művei is szerepeltek? A Forsythe bemutató után a balettigazgató Harangozó Gyulának köszönhetően egy hónapos tanulmányútra indulhattam Frankfurtba, ám ebből végül egy év lett, ugyanis az egyik próba után Forsythe, a Ballett Frankfurt vezetője szerződést ajánlott, ami tőle máig nagy szó.
- Milyen alapokra épül a mozgásrendszere, amelyet koreográfiai abc-ként is összegeztél?
- Nehéz megfogalmazni, mert abszolút mértékben a klasszikus balettből indul, ezen belül is ? talán amerikaisága miatt - Balanchine stílusához kötődik leginkább, ugyanakkor meglehetősen extravagáns; művei mindig lázba hozták a nézőt, a nyolcvanas, kilencvenes évekre pedig már kialakult az a feszes, iszonyúan felpörgetett stílus, amely sokszor szinte sokkolóan hatott, s ahonnan már nemigen lehetett tovább lépni. Ekkor nyitott a táncszínház felé. Hozzá kell azonban tenni, hogy a társulatok ? mint most a párizsi Opera és a bécsi Staatsoper ? inkább a régi, ?balettosabb? műveit szeretnék színpadra vinni. Nem csoda, amit ma csinál, azt a saját együttesén kívül legfeljebb az NDT, vagyis a Holland Táncszínház s talán még néhány kortárs együttes adhatná elő.
- Klasszikus képzettségű művész vagy, de ?kinyílt előtted a modern tánc világa?: mit kaptál e táncformától?
- Azt hiszem, a két irány segíti egymást, így a klasszika precízióját segítik fölszabadítani a modern technikák, rávezetnek a felsőtest, a karok szabadabb használatára, a légzés tudatosítására. Talán ezért is érzem a klasszikus balett fellegvárának a párizsi Opera iskoláját; eleganciájuk, könnyed stílusuk valahogy közelebb visz a szabadsághoz. Szóval bizonyos értelemben az egyébként nagyszerű Vaganova féle szabályokat is föl kellene valamiképp szabadítani. Ezért is vagyok hálás a sorsnak, hogy sokfelé vitt, sok mindent megtapasztalhattam, s ha visszanézek egy régi felvételt, a változást saját testemen is látom. Mert a modern technikák is formálják, sőt átformálják a testet, miközben az ember megtanul a korábbiaktól eltérő módon gondolkodni, dolgozni. Ma már a koreográfiáim is másképp születnek, érzem, hogy sokkal tudatosabb vagyok, s azt hiszem, táncosaimnak is pontosabb képet adok arról a stílusról, amit tőlük várok, s amit lassan a magaménak érzek.
- Amint mondtad, Bécs ideális hely számodra; megtestesít egyfajta hangulatot, ízlést, polgári nyugalmat. Az egyensúlyra törekvést benned is érzem.
- Igen, abszolút ilyen vagyok. Talán a mérlegjegy is oka, de mindig harmóniára törekszem.
- Így is nőttél fel?
- Nagyon harmonikus családba születtem, ezért kevés ellenkező előjelű szituáció akadt az életemben, de ha előfordult, akkor hosszú idő kellett a feldolgozásához.
- Egy interjúd szerint édesanyád döntött a balettintézeti felvételiről. Ha egy kicsit lázongóbb gyerek vagy, ma nem lennél táncos és koreográfus. Vonzott valamilyen pálya?
- Nagyon szerettem rajzolni, tanárom mondogatta is, hogy menjek a ?képzőre?, hagyjam a táncot. Ide tartozik azonban, hogy az említett André de Villiers mellett a másik meghatározó egyéniség Kovács Tibor volt, aki végül is megszerettette velem a táncot. A modern tánc felfedezése csak később következett, igaz, már a harmadik és a negyedik évfolyamban is volt hetente egy Graham óránk, és ahogy Lőrinc Kati mutatta, eleve csodának tűnt, de a balett ezt akkor még elnyomta. Angliában viszont hirtelen megváltoztak az arányok, mert a munka fele kőkemény modern tréning volt ? ekkor éreztem rá, hogy ez lehet az igazi számomra. És ha belegondolok, ilyen arányok érvényesülnek a koreográfiáimban is: mindig a klasszikusra építek egy nagyon erős modern vonalat.
- A szintézisre törekvés jól látszik a műveiden: a zenei választásra és a mozgásra, a térformákra és a színpadi figurák viszonyrendszerére gondolva is igaz.
- Érdekes, hogy édesanyám szerint minden darabomban látszik a rendmániám, a letisztultság, a precíz szerkesztettség igénye. Azt hiszem, tényleg rendmániás vagyok, sajnos.
- Akkor valószínűleg a koreográfiád apró részleteit se hagyod másra.
- A fej tartásától a kisujjig minden számít nálam, de még a jelmezekkel is így van; szegény tervezőt, régi barátomat, Herwerth Mónikát néha a sírba viszem, mert az ötvennyolcadik verzió után is van még ötletem, hogy aztán visszatérjünk az elsőhöz, szerencsére ő partner ebben.
- Örvény című darabod előtörténete szerint mintha ez a tematika visszatérően foglalkoztatna, ám harmóniaigényedhez kissé nehéz illeszteni a tragédiát.
- Az Órák című film végén hangzik fel Philip Glass zenéjének az a részlete, amely inspirált, s amely épp Virginia Woolf életének drámai végét festi alá, amikor is belegyalogol az örvénylő folyóba. Valóban, az írónő betegségére, öngyilkosságára gondolva túl nehéznek, naturálisnak tűnhet a téma, de reményeim szerint a színpadon feltárul valami más is. Erről még a műsorfüzetben sem beszéltem, mert az esten szerepel Robert North műve is, A halál és a lányka, saját kettősömben pedig a férfi az, aki megtestesíti a halált, az örvénylő vizet, a nő betegségét, illetve a betegséggel való küzdelmet, majd e küzdelem feladását, ám szerettem volna elkerülni mindenféle analógiát.
- A balettest főcíme: Örvényben ? talán nem véletlenül.
- Igen, valahol összetalálkoznak a szálak, mert végül is mindenkinek az élete egy örvény, egész életünk ebben zajlik, ebben dolgozunk a fennmaradásért.
- A víz örvényléséhez negatív érzelmek, mondjuk, félelem kapcsolódik, a táncra gondolva viszont formai, dinamikai lehetőségek juthatnak eszünkbe, s vele zenei kérdések.
- A zene számomra meghatározó, ezzel indul minden. Philip Glass, Michael Nyman, Arvo Pärt? nagyon szeretem őket, ugyanakkor Elégia című darabomat Delibes Lakmé című operájának részletére koreografáltam. Nekem fontos, hogy a zene szép legyen; ha nem érint meg, nem tudok rá dolgozni. A zenei divat nem érdekel, mindig a lelkemből indulok ki, szó szerint szívhez szóló szeretnék lenni! Ugyanezért szükségtelennek tartom a történetmesélést, szükségtelennek tartom a kérdést, hogy miről szól egy pas-de deux. Semmiről. Élvezni kell, kinyitódni, s amit kitapintasz, magadénak érzel, arról szól a darab.
- Úgy tűnik, alkotóként is szíved-lelked mintáit követed.
- Csak így tudom magam kifejezni, csak a darabjaimon át látom önmagam.
