Elfogytak az "ottalvós" hetijegyek a Szigetre

Egyéb

Gerendai Károly
MTI Fotó

(MTI) - A közlemény szerint immár harmadik éve a fesztivál kezdete előtt elfogynak az "ottalvós" hetijegyek. Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy 25.000 "ottalvós" hetijegyet adtak ki a rendezvényre, amelyek 96 százalékát már megvásárolták.
    "Ezer jegyet azonban a Sziget kezdetére félreteszünk azoknak, akik olyan helyről érkeznek, ahol nincs jegyértékesítés" - tette hozzá. Ezeket a jegyeket a rendezvény kezdetekor a Sziget bejáratánál, illetve a Nyugati-téren felállított jegypavilonban lehet majd megvásárolni.
    A "hazamenős" hetijegy árusítása - technikai okokból - péntek éjféltől egy időre leállt, azonban ezt a típusú jegyet augusztus 5-től újra lehet majd vásárolni. A napijegyeket továbbra is minden Szigetjegy-árusító helyen meg lehet venni.
    Mivel a szervezők tudomására jutott, hogy a jegyeket hamisítják, felhívják a figyelmet arra: a vásárlók a hivatalos jegyértékesítő helyeken szerezzék be a jegyüket, mert hamisított jeggyel nem tudnak bejutni a rendezvényre.