Elfogytak a pápává választott Joseph Ratzinger könyvei a Szent István Társulatnál

Kultpol

(MTI) - A XVI. Benedek néven kedden pápává választott Joseph Ratzinger mindkét könyve, az Isten és a világ, valamint A föld sója is elfogyott a Szent István Társulatnál - mondta az intézmény igazgatója szerdán az MTI-nek. "A tegnapi napig négyszáz darab volt az Isten és a világ című művéből, de mára mind elfogyott" - mondta Farkas Olivér, hozzátéve, hogy már intézkedtek a könyvek utánnyomásáról. Az igazgató bízik abban, hogy egy hét múlva mindkét könyv újra kapható lesz a társulatnál.

A pápa könyveiről elmondta: 2004-ben jelentették meg az Isten és a világ című, életrajzi ihletésű kötetet. A könyvben Joseph Ratzinger egy újságíróval, Peter Seewalddal beszélget. A föld sója, amely e kötet első részének tekinthető, 1994-ben látott napvilágot a Szent István Társulatnál. A bíboros beszélgetőtársa akkor is Peter Seewald volt.

2002-ben A liturgia szelleme című írást adta ki a Társulat Joseph Ratzingertől. "Ezenkívül kiadtunk tőle számos olyan dokumentumot, amelyet mint a hittani kongregáció prefektusa jegyzett" - mondta Farkas Olivér, hozzátéve: ezekből néhány még most is kapható, mint például a "Levél a katolikus egyház püspökeihez a férfi és a nő együttműködéséről az egyházban és a világban", vagy a Keresztény imáról szóló dokumentuma. Farkas Olivér elmondta, hogy a Szent István Társulat 1998-ban ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. Hozzátette: 1923-ban az akkori pápától kapták meg az "Apostoli Szentszék Könyvkiadója" címet. "Ez azt jelenti, hogy mi vagyunk a Vatikán magyarországi hivatalos könyvkiadója" - magyarázta.

Az igazgató szólt arról, hogy a társulat 1998-ban Stephanus-díjjal tüntette ki Ratzinger bíborost. "A díjátadó ünnepségen, amely Rómában volt, Ratzinger bíboros elmondta, hogy mennyire örül a díjnak" - idézte fel a Római Magyar Akadémián történteket Farkas Olivér. "Nagy öröm számunkra, hogy az új pápa egy ilyen kiadói díjnak a birtokosa" - tette hozzá az igazgató.

A Szent István Társulat kiadó az 1848-as forradalom idején, az első felelős magyar kormánytól kapta működési engedélyét. Jelenlegi nevét 1852-ben vette fel. A Stephanus-díjat 1993-ban alapította a társulat és a Stephanus Alapítvány. Az elismerést az alapító okirat szerint azok nyerhetik el, akik magyar nyelven megjelent műveikben, publikációikban az egyetemes keresztény kultúra értékrendjét közvetítik, mind a teológiai, mind az irodalmi műfajok területén.