A Bernard Tschumi által tervezett új múzeum a kezdetektől fogva vitákat váltott ki. A Parthenon közelében fekvő régi Akropolisz Múzeum alacsony és csúnya épülete már nem felelt meg eredeti céljára. A görögök háromszor (1976-ban, 1979-ben és 1989-ben) próbálkoztak új múzeum építésével, de mindannyiszor jogi, régészeti vagy politikai ellentétek akadályozták a terv megvalósulását.
Az új múzeum építését végül 1997-ben kezdték el, de a 2004-es athéni olimpiai játékokra tervezett átadás jogi nehézségek miatt ismét elhúzódott. Dimitriosz Pandermalisz, a múzeumépítési projekt vezetője szerint legkorábban a jövő év elején fogadhatnak először látogatókat, az ünnepélyes megnyitó pedig 2009 elejére várható.
Az építészetet a Parthenon kora óta a városi identitástudat erősítésére használták. Tschumi alkotása azonban többre vállalkozik: meg akarja változtatni a világ egyik legbecsesebb ókori emlékének tulajdonjogáról kialakult vita feltételeit. Legyen szó a XX. század elején ellopott egyiptomi sírleletekről, a Yale Egyetem múzeumában látható perui régészeti emlékről, vagy az amerikai őslakosok még ma is szentként tisztelt tárgyairól, a nagy múzeumokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy visszaszolgáltassák ezeket az alkotásokat.
A problémákat csak ritkán lehet jogi úton megoldani; gyakran diplomáciai nyomással vagy nem éppen finom PR-kampánnyal lehet elérni a célt. Minél hosszabb ideig tartózkodott ugyanis egy tárgy az új helyén, annál valószínűbb, hogy beépült az új kulturális környezetbe. Sok ember számára a British Múzeum egyet jelent az Elgin-márványokkal, és azok eltávolítása Londonból az egyik érzelmi kötődés elszakítását jelentené egy másik kedvéért.
A Tschumi által tervezett múzeum egyszerű épülete az érzelmekre hat. A múzeum betonalapjának hossza és szélessége megegyezik a Parthenon méreteivel. A legalsó szint oszlopait az alattuk lévő romokra építették. A következő két szinten galériákkal tarkított, trapéz alakú folyosók veszik körbe az épület belsejét. A legfelső, üvegből készült szint pedig visszatükrözi a felette lévő dombon álló templom körvonalait. Innen gyönyörű kilátás nyílik a Parthenonra és a vele egyvonalba épült Parhenon Galériára.
A Galériában a látogatók megcsodálhatják a Parthenonon körbefutó frízeket, amelyeket az üvegfalakon átjutó fény világít meg. A tümpanon maradványai, amelyek 2500 évvel ezelőtt a templomtető két oldalát díszítették, az új galéria keleti és nyugati végére kerülnének. Az Elgin-márványokat egyelőre az eredetiről készített gipszmásolatokkal helyettesítik, és dróthálóval részben elsötétítik, hogy a látogatók képet kaphassanak az eredeti állapotukról. A márványok távollétét hangsúlyozó elrendezés azt a célt szolgálja, hogy meggyőzze az angolokat: a márványoknak itt a helye.
Jonathan Williams, a British Múzeum kurátora elismeréssel szólt a készülő athéni múzeumról, de hangsúlyozta, hogy Athén és London másképp értelmezik a leletek történetét. Az angolok a leletek nemzetközi jelentőségével, a londoni látogatók nagy számával (mintegy 6 millió évente) és a műalkotások gondozásának kiváló minőségével érvelnek. "A Parthenon szobrai a nyugat-európai kultúrát és civilizációt jelképezik, és egy olyan múzeumban találtak otthonra, amelyet a XVIII. századi felvilágosodás szelleme hozott létre, ahol a kultúrát az országhatárokon túlmutató jelenségnek tekintették" - áll a múzeum hivatalos állásfoglalásában.
Meglehetősen különös lehet persze a felvilágosodás említése és a birodalmi fosztogatás összekötése az egyetemes, nemzetek feletti értékekkel. A márványok részben valóban túlmutatnak az országhatárokon, mivel Lord Elgin a királyi flotta segítségével csempészte ki őket Görögországból. A főrend klasszikus tárgyak iránti rajongása ugyan a felvilágosodást idézi, de a márványok eltávolítása eredeti helyükről kétes jogi üzelmekre és az épület sértetlenségének teljes semmibevételére utal. A tett egy Angliát mint nagyhatalmat képviselő ember gyarmatosító szemléletéből fakadt, aki a költségekkel és a következményekkel nem számolva egyszerűen megszerezte a márványokat.
Amikor 1799-ben angol nagykövetként az Oszmán Birodalomba érkezett (amely akkoriban Görögországot is magában foglalta), csak gipszlenyomatokat akart venni az athéni márványfrízekről. Legfőbb célja az angol művészeti és építészeti ízlés emelése volt, nem pedig az angol gyűjtemények bővítése. A márványok elvitele tulajdonképpen opportunizmus volt, amelyet az Akropoliszon végzett munkálataihoz beszerzett engedély néhány laza sorával igazolt ("és ha magukkal akarnak vinni néhány darab, feliratokat és alakokat ábrázoló követ, azt szabadon megtehessék".) A néhány darab ebben az esetben azt jelentette, hogy Elgin mindent vitt, ami csak a kezébe akadt, és ezzel a történelem leghírhedtebb műkincslopását követte el.
Ebben az időben folytak a napóleoni háborúk, amelyeket csak a francia császár 1815-ös száműzésével sikerült lezárni. Franciaország és Anglia a háborúskodás során minél több régiséget akart szerezni: a császár feltöltötte a párizsi Louvre-t a hódításai során szerzett régészeti tárgyakkal, és az ország török nagykövete is arra utasította ügynökeit, hogy minden mozdíthatót vigyenek haza.
Elgin ezért azzal védte tettét, hogy a márványokat úgyis ellopta volna valaki, és az angolok csak meg akarják védeni őket a pusztulástól és a szétszóródástól. A törököket ekkoriban nemigen foglalkoztatta az értékes kincsek sorsa. Még a művészetszerető velenceiek sem találtak semmi kivetnivalót abban, hogy 1687-ben egy török lőszerraktárra tüzelve súlyosan megrongálták a Parthenont. A nagykövet ezért olyan érveket hangoztatott, amelyek elhitették, hogy a művészet érdekében cselekedett.
De Elgin nem tudhatta előre, hogy nem sokkal a márványok Angliába szállítása után egy romantikus költő, Lord Byron beleszeret Görögországba. A költő Childe Harold zarándoklása című költeményében a Parthenont is megemlíti, nem hagyva kétséget afelől, ki a felelős a műemlék megcsonkításáért, és Lord Elgint keményszívű, szűk látókörű skótként jellemzi. A mű hatására, amely igazán híressé tette Byront, a főrend főként gazemberként maradt meg a köztudatban.
A költemény bizonyos értelemben a műemlékvédő mozgalmak és Tschumi új múzeumának útját készítette elő. Ha az épületeket csak funkcionális tárgyaknak tekintjük, akkor bármikor megújíthatjuk, megváltoztathatjuk vagy lerombolhatjuk őket a pillanat szükségleteitől függően. Byron viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy csupán érzelmi okokból is meg lehet őrizni egy épületet, amely történelmi és esztétikai értéket képvisel. Költeménye azt sugallja, hogy egyes épületek olyan költői, sőt szent tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek túlmutatnak időn és funkción.
De milyen érveket vonultatnak fel a görögök? Elena Korka, a görög kulturális minisztérium ókori intézetének igazgatója szerint a márványok visszaszolgáltatásával kapcsolatos görög álláspont hosszú évek során alakult ki. 1982-ben, az első próbálkozások idején az érveket a sérelem és a nacionalizmus vezette. A görögök azért követelték vissza a márványokat, mert azok nemzeti identitásuk szerves részét képezik.
Ma az érvelés középpontjában a márványok tulajdonjoga helyett a Parthenon helyreállítása áll. A Parthenon "a nyugati civilizáció jelképe, amely az egész világ számára útmutatásul szolgál". Ebben az interpretációban az egész világ érdeke, hogy a márványok visszakerüljenek eredeti helyükre. A kulturális minisztérium által megjelentetett könyvben például az egyik képen Irisz istennő teste látható (amely a Londonban lévő frízen van), egy másikon a feje (amely jelenleg Athénban található), egy harmadikon pedig a két darab együtt.
"A múzeum nagy részének semmi köze nincs a márványokhoz" - mondta Tschumi. Az Akropolisz Múzeum több mint 100 betonoszlopon áll. Ezeket ókori oszlopokként állították fel. A romok megkímélésének problémáját végül úgy oldották meg, hogy az épület nagy része a föld felett helyezkedik el. Az épületbe belépve az üvegfolyosókon keresztül tárul elénk egy i.e. V-IV. századból származó ebédlő mozaikpadlója.
Kívülről nézve az épület komolysága ijesztő. A hatalmas kiállítótermek idegennek, erődszerűnek tűnnek. Az alacsonyabban fekvő, trapéz alakú folyosók, ahol az ókori és klasszikus kor emlékei kapnak helyet, tökéletesen illeszkednek a szomszédos épületek szerkezetéhez. Belül a Parthenon Galéria kapcsolata a Parthenonnal teljesen nyilvánvaló.
Tschuminak sikerült olyan épületet alkotnia, amely egyben minimalista és klasszikus. Az Akropolisz majmolása és az ókori giccsesség nélkül olyan építmény jött létre, amely olyan világos szerkezetű, mint egy dór templom. Az építésznek az volt a célja, hogy mindenki felismerje az Elgin-márványok ügyének fontosságát. Az épület méretei és az építész hírneve azt hangsúlyozza, hogy Athén új múzeuma komolyságában és ambíciójában vetekszik a világ többi nagy múzeumi projektjével. Az épület tulajdonságai nem hagynak kétséget afelől, hogy Athén megfelelően gondját tudja viselni a márványoknak.
