Oravecz Júlia egészen különleges módon gondolkodik a terekről. Számos olyan projektben vesz rész, melyben élhetőbb megoldásokat keresnek innovatív fejlesztések segítségével, valamint design szempontokat beemelve gondolkodnak és dolgoznak át helyszíneket.
Eddigi pályafutásodban egymás után bontakoznak ki újabb és újabb utak. Művészettörténészként, majd design- és művészetmenedzserként végeztél, de mindig is közel álltál az építészeti, városépítészeti témákhoz. Jelenleg is egy lakhatáshoz kapcsolódó kutatáson dolgozol. Hogyan jött ez a témához?
Mindkét szülőm építészként végzett, amit én lázadva megpróbáltam elkerülni, de csak félig sikerült. Úgy tűnik, elég erősen befolyásolt, hogy a gyermekkoromat az apukám által tervezett lakásban, kézi tervrajzok és művészeti könyvek közt töltöttem. Bár az akadémikus létet rám szabták, szabad bölcsész diplomám megszerzése után elkezdtem azt keresni, hogyan tudnék a megfigyelő, értelmező pozícióból egy alkotóbb, interaktívabb szakmára váltani. Akkor nyílt meg a FUGA építészeti központ, ahol Nagy Bálintnak segítettem asszisztensként. Máig nagyon hálás vagyok neki. Az ő építészet, zene és irodalom iránti szenvedélyes lelkesedése, a Petri-kéziratok böngészése és Csalog Gábor Kurtág-szólamai ébresztettek rá azokra a rejtett dolgokra, amelyekre a művészeti ágak és műfajok közti átjárhatóság megteremtésével bukkanhatunk.
Érdekes, hogy nem építészként foglalkozol speciális terekkel. Tulajdonképpel mi a foglalkozásod?
Talán a mediátor szó a legtalálóbb. Egyrészt emberek, diszciplínák között igyekszem közvetíteni, másrészt keresem a legjobb módját annak, hogy bizonyos üzeneteket eljuttassak másokhoz. Ezt a szerepet sokszor éppen építészek töltik be. Lehet, hogy a téri, nem lineáris gondolkodás segít az élet más területein is új kapcsolódási pontokat felfedezni.
Mi köti össze a látszólag szerteágazó munkáidat?
A generációmra jellemző, hogy igyekszünk az egyetlen területen szerezhető, mélyreható tudás helyett inkább több mindenhez érteni, és azokat a területeket összekapcsolni egy átfogó cél érdekében. Nálam ez a cél egy olyan fizikai, szellemi környezet megteremtése, amelyben az ember tartalmas életet élhet, van lehetősége a saját, hétköznapi érdekein túlmutató értékekért, eszmékért küzdeni, fejleszteni magát és azt a közösséget is, amiben él.
Pályafutásod mérföldköve a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále. A magyar pavilon témájához a Szabadsághíd nyújtott inspirációt. Mi volt a koncepció lényege?
A Kultúrgorilla csapatával már régóta szervezünk olyan kiállításokat, eseményeket, melyek témája egy fenntarthatóbb világ megteremtése. 2017-ben a Stúdió Nomáddal közösen pályáztunk a 16. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonja kiállításának megszervezésére. Témánk kiindulópontja a Szabadság híd 2016. nyári köztérré válása volt. Budapest lakói ekkor megmutatták, hogy szabadon alakítható, inspiráló, regeneratív közterekre van szükségük.
Ez több kérdést is felvetett. Vajon elegendő-e, ha négy évenkénti polgármester-választással letudjuk városunk alakításának ügyét? Tudunk-e, merünk-e ennél többet tenni? És vajon a városvezetés hogyan vonhatná be jobban a városlakókat a döntéshozatalba?
A kiállításon az épület közepére terveztünk egy magas tornyot, amely a tetőszint fölé vezette a látogatót. A szemlélő így – ahogy a hídon is – új perspektívából tekinthetett körbe a környezetén. Egy audio-vizuális installációban visszatekintettünk Budapest korábbi hídfoglalásaira. A hidak nem szokványos használata által megérthettük, mi volt a 2016-os történések jelentősége egy posztszocialista város kontextusában. A látogatók egy másik videóinstallációban találkozhattak a történések különböző szereplőivel, miközben jógamatracokból készült padokon pihenhettek meg.
Hol van a kedvenc helyed, ahol inspirálódni tudsz?
Általában a beszélgetések adják a legjobb inspirációt, akár a barátaimmal, akár idegen emberekkel az utcán. Így ez nálam nem köthető helyhez.
Ha nem Budapesten, akkor hol élnél legszívesebben?
Budapesttől semmiképp nem messze, de a természethez közel, egy kisebb közösségben.
Szerinted melyek a legfontosabb alappillérei egy közösségi térnek?
A közösségi terek alappillére az ember maga, ezért a legjobb, ha minél szabadabban alakíthatóak.
Terek átstrukturálásával valóban javítani lehet az emberek közérzetét?
Vannak biztos receptek. A városi zöld a mentális és fizikai egészségre is pozitívan hat, és mérsékli a városi hősziget-hatást. Ha a kerékpározást ösztönözzük, azzal a mozgást, a közvetlen társas interakciókat és egy zaj- és szennyezés mentes közlekedési alternatívát támogatunk. Fontos az is, hogy ne érezzük azt, hogy nem vagyunk kívánatosak egy térben. Ezt az akadálymentes, inkluzív, vegyes használatú terekkel lehet elkerülni. A lényeg: az épített környezet hozzájárulhat a jó közérzethez, ez pedig alapfeltétele a tartalmas, értékes életnek, amire lehet építeni.
A Moholy-Nagy László ösztöndíjat Living című projekteddel nyerted el. Elárulnál erről néhány részletet?
A Living egy kutatási projekt volt, mely során a városi – különösen a budapesti – mikro- és kis lakásokhoz kapcsolódó tervezői feladatokat vizsgáltam, érvényes design megoldásokat kerestem.
Az ösztöndíj jóvoltából elsőként egy kiadvány készült el Mini otthonok – Mit tehet a design az élhető kislakásért címmel. A tavasszal megjelenő kötet többek között a fővárosi kislakások jövőjével, az ilyen lakásokban élők fájdalmaival, igényeivel és megküzdési stratégiáiról szól, és design-módszertani ötleteket is ad. Az ösztöndíj során mentorom volt a FlyingObjects design stúdió – velük és a Kultúrgorillával összefogva szeretnénk most ezt a kutatást gyakorlati irányba elmozdítani, és gyártók, fejlesztők bevonásával új, innovatív termékek és szolgáltatások megvalósítását serkenteni.
Fotók: Kultúra.hu/Belicza László Gábor
