(MTI) - A nyomdász, ex-libris-készítő mestert 93 éves korában érte a halál. Temetése szerdán lesz Zentán. Előtte a zentai városházán gyászülést tartanak emlékére.
Andruskó Károly 1915-ben született Zentán. Hatéves korától rajzolt. 1933-ban nyomdász lett - Zentán, Szabadkán, Eszéken dolgozott, majd 1943-ban Szegeden, 1946-47-ben pedig Újvidéken, a Magyar Szó című lapnál. Nyomdászként volt betűszedő, gépszedő, technikai vezető, korrektor, s közben - fametszet-technikával - folyamatosan alkotta ex-libriseit, amelyek sok országban híressé tették a nevét.
Pályafutása során több mint négyszázat készített belőlük, s Fery Antal mellett a műfaj legnagyobb magyar mestere lett. Több mint 4000 olajfestmény, 8000 lino- és fametszet, 220 minikönyv szerzője, és számos magyar város címerét is megtervezte.
Munkásságáért Andruskó Károly kitüntetéseket kapott Zenta várostól, Újvidéktől, a Vajdaságtól, Jugoszláviától, Magyarországtól, nemzetközi művészeti rendezvények zsűrijeitől.