Elhunyt Balázsovits Lajos színművész

Egyéb

Életének 77. évében elhunyt Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas színész, színházi rendező és színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Balázsovits Lajos 1946. december 4-én született Nagykanizsán. Középiskolásként kezdett el színházzal foglalkozni. 1965-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 1969-ben szerzett diplomát.1969-ben lett a Madách Színház társulatának tagja. 1974-től a Vígszínház tagja, majd 1979-től a Mafilm filmszínésztársulatát erősítette. 1982-től 1990-ig ismét a Madách Színház művésze. 1991-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1992-től 2012-ig pedig a budapesti Játékszínt igazgatta.

Balázsovits Lajos emlékezetes színpadi alakítást nyújtott az Éjjeli menedékhely (Alajoska), a Béla király (Béla király), Az ördög (János), az Isten, császár, paraszt (Husz János), a Tartuffe (Orgon), A hattyú (Ági Miklós), a Beatrix (Méz Béter), az Örvény (Zsenya), a Halálsakk (Dr. Goldberg), a Tornyot választok (Basirius Izsák), a Gázláng (Mr. Jack Manningham) és nem utolsó sorban az Őrült nők ketrece (Albin) című elődásokban. Emellett több rendezése is látható volt a Játékszínben is, így a Jacobowsky és az ezredes, a Furcsa pár, a Black Comedy, a Szerelem, ó! és az Olympia.

Még pályakezdőként lett Jancsó Miklós állandó színészeinek egyike (Fényes szelek, Még kér a nép, Szerelmem, Elektra, Magyar rapszódia, Allegro barbaro, Szörnyek évadja, Isten hátrafelé megy, Kék Duna keringő, A mohácsi vész, Ede megevé ebédem). Jelentős filmrendezők alkotásaiban játszott, például Makk Károly (Isten és ember előtt, Egy erkölcsös éjszaka), Mészáros Márta (Holdudvar), Sára Sándor (Feldobott kő) filmjeiben.

Munkájának elismeréseképpen 1982-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1987-ben Érdemes Művésznek választották, 2015 óta pedig örökös tag volt a Halhatatlanok Társulatában. 2020-ban Nagykanizsa díszpolgárává választották. 2022-től a nemzet színésze lett.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium Balázsovits Lajost saját halottjának tekinti.

Forrás: Kulturális és Innovációs Minisztérium. Fotó: Zih Zsolt / MTVA