Az 1943-ban született Bálint István első bemutatott darabja a Donáth Péterrel közösen írt Náthán és Tibold volt, amelyet az Universitas Együttes játszott el az Egyetemi Színpadon. 1971-ben, a Kassák Művelődési Házban bemutatott Labirintussal lett tagja annak a közösségnek, melynek mellette Breznyik Péter, Buchmüller Éva, Halász Péter, Kollár Marianne (Bálint felesége) és Koós Anna voltak a legfontosabb egyéniségei. A társulat 1972-től lakásszínházként működött, majd a tagjainak többsége 1976-ban - olyan kísérletező produkciók után, mint A skanzen gyilkosai, a Hét bohócjelenet, A három nővér és a Don Giovanni von Leporello - hatósági nyomásra emigrált Magyarországról.
Bálint István párizsi és rotterdami kitérő után 1977-ben telepedett le alkotótársaival New Yorkban, ahol az alternatív színházi élet középpontja, a környék kulturális életének intézménye lett a 23. utcai Squat Theatre. Bálint a kollektíva nagy jelentőségű színpadi, performance- és multimédia-producióinak - köztük a Pig! Child! Fire!, az Andy Warhol's Last Love, a Mr. Dead & Mrs. Free és a Dreamland Burns címűeknek - volt szerzője vagy társszerzője, rendezője, szereplője.
Alkotásai számos szakmai elismerésben, díjban - köztük több alkalommal a tekintélyes OBIE-díjban - részesültek. Íróként és szereplőként is közreműködött Robert Frank Hunter című filmjében (1989). A kilencvenes évek elején tért vissza Magyarországra, a Debreceni Csokonai Színházban és a Merlin Színházban rendezett. Emigrációja előtt egy verseskötete jelent meg (Arthur és Franz, 1972), ezt követte visszaköltözése után a az Egy felelőtlen férfi vallomásai (1996) és a Roskó Gáborral közös Kikötői beszélgetések (2005). Vezetett műsort a Tilos Rádióban, 1997-ben pedig egy nagylemeznyi albumszöveget írt Másik Jánosnak (A Másik - Peepshow-mennyország).
