Elhunyt Gergely Mihály író, újságíró

Egyéb

 (MTI) - A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett írót szülőfalujában, a Borsod-Abaúj-Zemplén Varbón szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.
  Gergely Mihály 1945-től a miskolci Új Utakon, majd a Diósgyőri Munkás szerkesztőjeként dolgozott. 1950-től a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője. 1956-ban az Írószövetség titkára volt, 1957-től szabadfoglalkozású író, 1968-tól 1972-ig a Magyar Nemzet külső munkatársa. Regényeiben, novelláiban a munkásélet változásaival, a munkás-értelmiség útkeresésével foglalkozott.
  Több regény, novella és elbeszéléskötet szerzője, művei közé tartozik a Karambol cserbenhagyással, a Pokolhegyiek, a Rácsok és a Fekete páva.
    Gergely Mihályt 1953-ban József Attila-díjjal, 1993-ban Krúdy-emlékéremmel tüntették ki, 2002-ben vehette át a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.