Hildebrand István a magyar filmművészet minden műfajban kísérletező operatőre, nemzedékének egyik legtehetségesebb képviselője volt. Olyan egyéniség, akinek munkáját formagazdagság, plasztikus fényhatások, kitűnően választott beállítások és biztos technika jellemzik, emellett bravúros, újító technikai megoldások, optikai trükkök mesteri kivitelezője. Aki minden feladatát úgy közelítette meg, hogy azt kereste: mit tehet hozzá a látvány, a vetített nagyvászon élménye a történethez – olvasható a Nemzet Művésze díjat gondozó MMA méltatásában.
Hildebrand István 1928. szeptember 26-án Budapesten született, 1946 és 1950 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmoperatőr szakán tanult. Híradó-operatőrként dolgozott az Új Magyar Filmirodánál, a Híradó- és Dokumentumfilmgyárnál, a Hunnia Filmgyárban, majd a Budapest Filmstúdióban.
1952 és 1954 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított. 1952 és 1957 között rövidfilm-, 1957-től játékfilm-operatőr. 1970-től tíz évig a Mafilm Nemzetközi Stúdió főoperatőre volt. 1986-tól a Pannónia Filmstúdió főoperatőre, 1991-től a Videovox Stúdió produkciós és művészeti vezetője volt.
A sajátos megvilágítások kiemelkedő mestereként a hatvanas évek legnépszerűbb, leglátványosabb produkcióiban dolgozhatott Keleti Márton és Várkonyi Zoltán alkotótársaként. Ő volt az operatőre az 1965-ben és 1966-ban készült Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán és A kőszívű ember fiai című, Jókai Mór regényklasszikusain alapuló műveknek.
Szintén operatőre volt az 1960-as Merényletnek, amelyben olyan bravúros vizuális megoldásokat alkalmazott, mint a szubjektív szemszög és a vízszintes síkot függőlegesként ábrázoló felső gépállás. Operatőri munkái között volt az 1963-ban bemutatott Kertes házak utcája című alkotás is, amely formai szempontból közel áll Antonioni filmjeihez; vagy a Foto Háber, ahol autentikus életképeket mutathatott meg a korabeli pesti coleur locale-ból.
Kiválóan jelenítette meg a hatvanas évek végi „frizsiderszocializmust” az 1969-ben bemutatott A veréb is madár című alkotásban. A hetvenes években olyan nemzetközi tévésorozatok operatőre volt, mint a Sztrogoff Mihály és a Mozart.
Kevés film akad a magyar filmtörténetben, amely annyira kihasználná a mozi piktoriális lehetőségeit, mint az 1980-as Nárcisz és Psyché, Bódy Gábor remekműve. Ebben Hildebrand István operatőr gyakran káprázatosan intenzív fényekben fürdeti a szereplőket, és rendre speciális szűrőkkel koszolja, párásítja vagy tükrözi a filmképet.
Utolsó munkáinak egyike a máig közkedvelt, szintén 1980-ban készült A Pogány Madonna volt.
Filmoperatőri és filmrendezői munkásságát több alkalommal is elismerték díjakkal és kitüntetésekkel. 1960-ban Balázs Béla-díjat kapott, 1962-ben és 1967-ben elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját, 1979-ben pedig érdemes művész lett. A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét 1994-ben kapta meg, 2004-ben Szkíta Aranyszarvas díjat, 2007-ben Legenda-díjat vehetett át. Magyar Filmszemle életműdíjas (2008) és Magyar Filmkritikusok Díja életműdíjas (2016) lett, 2018-ban megkapta a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját.
Hildebrand István 2019-ben Kossuth-díjat kapott, a Nemzet Művésze díjat pedig 2020-ban vehette át. A róla készült Jelenetek egy operatőr életéből – Hildebrand István legendáriuma című dokumentumfilmet 2015 novemberében mutatták be.
Fotó: MTI/Cseke Csilla
