Elhunyt Jean-Marc Vallée kanadai filmrendező

Egyéb

Ötvennyolc évesen elhunyt Jean-Marc Vallée kanadai filmrendező és producer. A francia ajkú rendezőt a Québec melletti házában találták holtan a hét végén. A váratlan halál okát, körülményeit egyelőre nem közölték.

A Montréalban felnőtt Vallée egy brit történelmi film, az Emily Blunt főszereplésével forgatott Az ifjú Viktória királynő (2009) rendezőjeként hívta fel magára a figyelmet. A nemzetközi hírnevet olyan életrajzi jellegű filmdrámák hozták el neki, mint a Mielőtt meghaltam (2013) és a Vadon (2014).

Az 1980-as években játszódó AIDS-dráma, a Mielőtt meghaltam főszereplőjeként Matthew McConaughey, mellékszereplőjeként pedig Jared Leto megkapta az Oscar-díjat. A Vadon című drámában Reese Witherspoon alakította a tönkrement életű fiatal nőt, aki a kudarcokból kiutat keresve 1500 kilométeres gyalogtúrára indul az Egyesült Államokban.

Witherspoonnal a főszerepben Vallée sikert aratott a Hatalmas kis hazugságok (2017) című amerikai tévésorozatával is, amelyért Emmy-díjat kapott, és az Éles tárgyak (2018) című minisorozattal is. Dolgozott Nicole Kidmannel, Amy Adamsszel és Jake Gyllenhaallal is.

Kiemelt kép: AFP/Robyn Beck