Joan Plowright Profimedia.jpg

Meghalt Joan Plowright Tony-díjas színésznő, Laurence Olivier özvegye

Elhunyt Joan Plowright Tony-díjas színésznő, egykori filmcsillag, Laurence Olivier özvegye. A színésznő 95 évesen, családtagjai körében halt meg január 16-án Denville Hallban – idézte január 17-én a BBC News családja közleményét.

„Hosszú és fényes karriert futott be színházban, filmen és a televízióban több mint hét évtizeden át, míg megvakulása miatt vissza nem kellett vonulnia” – írták, hozzáfűzve, hogy életének utolsó tíz évében, amit Sussexben töltött, gyakran látogatták barátai és rokonai.

Az 1929-ben született Plowright az 1950-es években lett a londoni West End színházi negyed vezető színésznője. Először 1957-ben, a Royal Courtban játszott Laurence Olivier oldalán A komédiás című darabban. A színműből három évvel később készült filmért mindkettejüket jelölték a brit filmakadémia díjára. 1961-ben házasodtak össze, és az Olivier által vezetett Nemzeti Színház társulatának is tagja lett. Három gyermek született házasságukból, amely Olivier 1989-ben bekövetkezett haláláig tartott.

(FILES) Sir Laurence Olivier and English actress Joan Plowright play in a scene of his film "The Entertainer", in 1960. Oscar-nominated UK actress Joan Plowright, a legend of stage and screen and wife of the great actor Laurence Olivier, has died at the age of 95, her family said Friday, January 17. (Photo by STAFF / INTERCONTINENTALE / AFP)
Joan Plowright és Laurence Olivier A komédiás című filmben. Fotó: AFP

A szeretett és nagyra becsült brit dívát számos díjjal ismerték el. Az Egy csepp méz című Broadway-darabbal nyerte el a Tony-díjat 1960-ban. 1978-ban az Equus című filmben, Richard Burton partnereként nyújtott alakítása miatt szintén BAFTA-díjra jelölték. 1991-ben pedig Oscar-díjra is jelölték az Elvarázsolt április című filmben nyújtott alakításáért. Emlékezetes filmjei közé tartozott a 101 kiskutya, a Tea Mussolinivel, a Jane Eyre, a Sztálin és a Miss Daisy sofőrje is.

Az 1950-es évektől a 80-as évekig színpadi szerepek tucatjait játszotta el Csehov A sirályától Shakespeare A velencei kalmárjáig. Játszott Ionesco A székek című színművében, valamint Bernard Shaw, John Osborne, Shelagh Delaney és Arnold Wesker darabjaiban is. Mások mellett Albert Finney, Alan Bates és Anthony Hopkins is a partnerei voltak a színpadon.

„Szerencsém van, hogy ilyen életem lehet” – mondta 2010-ben egy interjúban. A színpadtól látása elveszítése miatt 2014-ben vonult vissza.

A színésznőt II. Erzsébet 1970-ben a Brit Birodalom Rendjével tüntette ki, és 2004-ben a királynőtől megkapta a Dame címet is.

Ez is érdekelheti

Elhunyt Békés Itala színművész

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Békés Itala Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő életének 98. életévében január 13-án elhunyt – áll a család közleményében, amelyet az Örkény Színház juttatott el szerkesztőségünknek.

Elhunyt Almodóvar egyik kedvenc színésznője

78 éves korában meghalt Marisa Paredes spanyol színésznő, Pedro Almodóvar több filmjének főszereplője. A hírt a Spanyol Filmakadémia közölte X-oldalán.