075_falletta-musicfes150404_npciB_16.jpg

Elhunyt John Mayall, a brit blueslegenda

Meghalt John Mayall, a Bluesbreakers alapítója. A kilencvenéves brit gitáros, billentyűs, szájharmonikás a hetvenes években visszavonult, majd 1982-ben újjászervezte legendás zenekarát, és nyolcvanévesen is koncertezett.

A 90 éves John Mayall, a brit blues egyik legfontosabb alkotója halálhírét a zenész Instagram-oldalán tették közzé.

John Mayall 1933-ban született Macclesfieldben, főiskolásként alapította első zenekarát, ezt követte az 1963-ban létrejött Bluesbreakers. A híressé vált formáció 1966-után érte el átütő sikereit, miután csatlakozott az együtteshez Eric Clapton. A Mayall/Clapton/McVie/Flint felállásban öt éven át játszott a Bluesbreakers, amelyet máig minden idők legjobb brit blueszenekarának tartanak.   

John Mayall a hetvenes években visszavonult az aktív zenéléstől, de 1982-ben újjászervezte a Bluesbreakerst, és 1984-ben több világturnét is tartottak. Magyarországon a Kisstadionban játszottak először 1985-ben. 

A zenészt kétszer jelölték Grammy-díjra, Nagy-Britanniában megkapta a Brit Birodalom Rendje tiszti fokozatát (Officer of the Order of the British Empire) 2005-ben. 2024-ben a Rock & Roll Hall of Fame tagja lett. A Blues Breakers With Eric Clapton című 1966-os lemezt ma is a legjobb brit bluesalbumnak tartják.

 

Ez is érdekelheti

Az utak rétegei

Mint mindent, ezeket a rétegeket is a rómaiak rakták le a legalaposabban; ők persze a görögöktől tanulták, bár érdekes módon híres görög útépítésekről nincs tudomásunk, igaz, a filozofáláshoz elég volt saruban battyogni a porban.