1949. november 5-én született Budapesten. A Radnóti Miklós gyakorló gimnáziumban érettségizett 1968-ban, az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát angol–orosz szakon, később magyar nyelv és irodalomból. Különböző gimnáziumokban tanított kisegítő tanárként, külső lektorálásokat végzett az Európa Könyvkiadó számára. Az 1980-as években irodalmi szerkesztőként dolgozott a Kortárs folyóiratnál, a 90-es években (2000-ig) az Élet és Irodalom versrovatát gondozta, azóta szabadfoglalkozású. Az 1970-es évek óta publikál verseket. Angolból és oroszból fordít verset és prózát. 1990–91-ben Fulbright-ösztöndíjas volt New Yorkban. Részt vett számos nagy nemzetközi költészeti fesztiválon, versei több nyelven megjelentek különböző folyóiratokban, antológiákban, 2010-ben önálló verseskötete jelent meg New Yorkban Michael Blumenthal költő fordításában.  Tagja volt a Szépírók Társaságának és a Széchenyi Művészeti Akadémiának.

Kántor Péter összetéveszthetetlen költői világa, mint a legtöbb jelentős költő esetében, nem a tárggyal vagy a formával függ össze (Kántor költészete mindkét tekintetben nagyon változatos) – sokkal inkább a hangnemmel és a szemlélettel. Ez a költészet a megszólalást tekintve hangsúlyozottan köznapi, és a megszólítást, az olvasó bevonását vagy a közös töprengést állítja a középpontba: nem a beszélő én magánbeszéde (amely elszigetelt, befelé forduló, nehezen megközelíthető volna), hanem éppen a kérdésekkel (és válaszokkal) operáló, megvitató jellegű, a kérdéseket hangos gondolkodással körbejáró líra ez. Kántor költészete „beszélgetős líra” (Darvasi László), olyan dialogikus beszéd az alapja, ahol „a kérdés szervezőerő”. A  megszólaló önmagát is, olvasóját is minduntalan váratlan felvetésekkel szembesíti – olykor látszólag kézenfekvő, máskor nagyon is bonyolult, megint máskor megoldhatatlannak tetsző dilemmákkal, problémákkal, bonyodalmakkal. Egyszerre van jelen benne „a gyermeki csodálkozás és a rezignált ámulat” (Radnóti Sándor a Mentafűről, 1994), meg a komorság, a veszteség és elmúlás tudata, a tragikum.

Fehér László festménye Kántor Péterről, forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

Kántor líraszemléletének egyik összetevője a „nagy” és az „apró” viszonylagosságának állandó tudata, s az ebből fakadó humor. Ahogyan az élet legkomolyabb kérdéseire egyszerűen és mindennapi módon kérdezett rá, úgy a legkisebb, leghétköznapibb eseményekben, tényekben, kapcsolatokban és emlékekben is meg tudta mutatni a súlyos, egzisztenciális érdekű, filozofikus mélységű összefüggéseket. Bármi lényegtelennek tetsző semmiség váratlanul jelentőségteljessé válhatott ebben a költészetben – és a legkomolyabb gondok, aggodalmak, érzelmek egy-egy látszólagos semmiségben mutatkoznak meg. Mindvégig egyszerre van jelen Kántornál a naivság látszata és az odaérthető, a hétköznapin túlmutató, rendkívül rétegzett jelentéstöbblet (s e kettő együttállásából: az irónia). Egyszerre groteszk és tragikus, vegyül benne a kisszerű, mulatságos és a nagyszabású, súlyos; a játék és a halálosan komoly döntések világa. Ezt a sajátos villózást több értelmezője Szép Ernő lírájához vezeti vissza – a rokonság nem annyira poétikai, mint inkább a magatartás, a világlátás, a megszólalásmód rokonsága. Joggal gondolhat az olvasó Kosztolányi játékosságára és közvetlenségére is – amibe a súlyos, olykor halálos tárgy öltözik.

Ennek a szemléletnek a része a múlthoz – a nagybetűs történelemhez vagy a családi és magántörténelemhez, de akár a hétköznapok közelebbi és távoli múltjához – fűződő viszony: ez a múlt Kántor verseiben soha nem lezárt, befejezett idő, amelyen túl lehet lenni, el lehet könyvelni egyszer s mindenkorra: megmarad elevennek, fájdalmaival és szépségével együtt.

Kántor Péter igazi elismertségét a rendszerváltás utáni időszak hozta meg (a Fönt lomb, lent avar című kötete után). Kántor Péter költészetének három emblematikus darabja a három Megtanulni élni című vers: az első 1990-ben íródott, közvetlenül a rendszerváltás után, tíz évvel később, 2000-ben a második, majd újabb tíz év elteltével, 2010-ben a harmadik. Ugyanezzel a címmel jelent meg 2009-ben gyűjteményes kötete.

2012-ben jelent meg eddig legnagyobb visszhangot kiváltott verseskötete Köztünk maradjon címmel. 2016-ban látott napvilágot első prózai kötete  Egy kötéltáncos feljegyzéseiből címmel. Az Élet és Irodalomban közölt tárcákon alapuló kötet a költészet és az elbeszélő próza közös metszetét tárja föl, élvezetes és izgalmas történetírói hangon.

Az életrajz forrása: Digitális Irodalmi Akadémia, Kálmán C. György írása

Kiemelt kép: Digitális Irodalmi Akadémia/PIM/Frankl Aliona portréja