Elhunyt Karlheinz Stockhausen német zeneszerző

Egyéb


karlheinz_stockhausenK_EPA20071207040.jpg
Fotó: EPA

(MTI) - A hírt nem sokkal később a háború utáni német zene egyik legkiemelkedőbb alakjának, s egyben az elektronikus zene úttörőjének tartott zeneszerző felesége is megerősítette. Eszerint Karlheinz Stockhausent rövid és súlyos betegség után, december 5-én az észak-rajna-vesztfáliai Kürtenben érte a halál.
    A kiadó közleménye szerint nevéhez összesen 362 zenemű fűződik, amelyekből 139 CD-lemez készült.
    Stockhausen 1928-ban született a Köln melletti Mödrathban. 1947-1950 között a kölni zeneművészeti főiskolán tanult, a zeneművészet mellett ugyanakkor a germanisztikai és a filozófiai szakot is elvégezte. Már pályafutásának korai szakaszában "átnyergelt" az elektronikus zenére, amellyel az ötvenes évek első felében Párizsban ismerkedett. Németországba történt visszatérése után a kölni rádió elektronikus zenei stúdiójának munkatársa, majd vezetője lett.
    Noha az ötvenes évek elején írt kompozícióiban még a hagyományos hangszerek játszották a fő szerepet, nem sokkal később már az új utakat - az elektronikus hangkeltés új effektusait ízlelgette. A Gesang der Jünglinge című kompozícióban az emberi hangot bontotta elemeire elektronikus úton.
    Ligeti György, a közelmúltban elhunyt magyar zeneszerző egyszer azt nyilatkozta róla: Stockhausen jelentősége abban rejlik, hogy minden műve új. A hatvanas évek elején még sokan zajosnak, és féktelenségük miatt egyenesen veszélyesnek minősítették az ütőhangszereket. Stockhausen - mintegy válaszképpen - valóságos zajesztétikát dolgozott ki.    
    Ligeti szavai szerint "külön misét" érdemelne Stockhausen kamarazenéje, amelyet  szólóhangszerekre, elsősorban fuvolára, klarinétra és trombitára írt. Stockhausen valóban megteremtője a klasszikus elektronikus zenének, amely olykor kizárólagos szerepet kap kompozícióiban, mégis tévedés volna munkásságát kizárólag erre leszűkíteni.
    A kilencvenes évektől lakóhelyén, Kürtenben zeneszerzői iskolát hozott létre, az elektronikus zenét is oktatta. Csaknem harminc országból voltak tanítványai.
2004 októberében fejezte be élete főművét, egy hétrészes zenei ciklust, a Licht című operasorozatot, amelyen 1977 óta dolgozott. Sokak szerint Richard Wagner Ringje óta nem született ilyen ciklus a zenetörténetben. Egyik részében, a nyolcvanas évek közepén készült Montag aus Licht operában, amelyet a milánói Scala 1988-ban mutatott be, a Magyar Rádió gyermekkórusának tagjai is szerepeltek, akiket Stockhausen személyesen válogatott ki Budapesten.