A Bartók–Pásztory-díjas zenész, érdemes és kiváló művész idén lett volna százéves.

Konrád György. Fotó: Kaszás Tamás / Fidelio
Konrád György. Fotó: Kaszás Tamás / Fidelio

Konrád György 1924-ben született Szegeden, 1944 óta volt aktív zenész. Szegeden konzervatóriumban tanult, majd munkaszolgálatot kellett teljesítenie. Családjának több tagját elvesztette a holokausztban. Szeged szovjet felszabadítása után a városi színház zenekarának hegedűse lett.

1949-ben költözött Budapestre. A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének hegedűse, majd brácsása lett, 1951 és 1976 között a Székesfővárosi, majd annak utóda, az Állami Hangversenyzenekar brácsása lett. 1959-ben csatlakozott a Tátrai-vonósnégyeshez, melynek feloszlásáig tagja maradt. 1976-tól a Magyar Állami Operaház szólóbrácsása volt, de 1980-tól a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarában is játszott. Alapító tagja volt a Budapesti Fesztiválzenekarnak.

A Papagenónak adott interjújában 2021-ben azt vallotta: „Én hegedűs vagyok, akinek jól áll a brácsázás”, utalva arra, hogy úgy került brácsistaként először zenekari környezetbe, hogy első felesége megkérte, hogy helyettesítse a hangszeren. A Tátrai-vonósnégyesen kívül más kamarazenekarokban is részt vállalt, szólókarrierben azonban sohasem gondolkodott. Mint mondta: „(…) soha nem akartam szólista lenni, ahhoz nem volt elég képességem. Egyetlenegy szólót vállaltam el, bár valójában az is egyfajta kamarazenélésnek tekinthető. Szabadi Vilmos kért meg egyszer, hogy játsszuk el Mozart Sinfonia concertantéját. Nagyon jól sikerült, rajta kívül még 12–13 hegedűssel is felléptem ezzel a darabbal (…).”

1983-tól a Zeneakadémia főiskolai tanára volt. A zenészről Bársony Péter, a Vonós Tanszék Mélyhegedű Tanszéki Csoportjának vezetője is megemlékezett. „A brácsa irodalma a kisujjadban volt, de ezért egész életedben keményen dolgoztál, bármennyire is könnyűnek látszott ez a pálya kívülről: szerencsével ugyanis nem lehet megtanulni és a legmagasabb szinten művelni azt a hihetetlen mennyiségű zenét, a teljes vonósnégyes- és kamarazenei repertoárt, a szimfonikus-, opera-, kamarazenekari és szólóirodalmat. Kollégáid és diákjaid nemcsak emberként, de tanárként is imádtak és tiszteltek. Mint egykori növendéked és későbbi kollégád a Zeneakadémián, én éreztem szerencsésnek magam, hogy tanulhatok Tőled” – búcsúzott a zenésztől Bársony.

Konrád kilencvenedik életévén túl is aktívan zenélt, kedves időtöltése volt a focizás, pingpongozás, teniszezés és a gombászás.