DBOGI20250514019.jpg

Elhunyt Kőszegi Imre, a magyar jazz kiemelkedő alakja

A dobos, zeneszerző, Liszt Ferenc-díjas magyar jazzmuzsikus, aki számos világsztárral játszott együtt, csütörtökön, 81 évesen halt meg – tette közzé a jazz.hu szakmai portálon bejelentett gyászhírt az MTI.

Kőszegi Imre 1944. december 6-án született Budapesten. Ötéves korában zongorázni kezdett, kilencéves korától, 1953-tól dobolt. 1963-ban végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium dob szakán. 1966-tól 1970-ig Nyugat-Európában élt, ahol több neves jazzművésszel lépett fel. Fiatal dobosként Pege Aladár nagybőgős-basszusgitáros együttesében játszott.

1975-ben indult el első saját együttesével, a Kőszegi Rhythm and Brass-szal, az együttes két fafúvósból, egy dobosból és egy ütősből állt. 1980-ban megalapította nemzetközi együttesét, Jack Gregg amerikai basszista, Zbigniew Namyslowski lengyel szaxofonos és Gárdonyi László magyar zongorista társaságában nagy sikerrel turnéztak Európában.

Szabó Gábor jazz műsorának tévéfelvétele a Magyar Rádió 8-as stúdiójában. Balról Kőszegi Imre, dob, Dely István, conga, Kovács Kati énekesnő, Pege Aladár, basszusgitár, Szabó Gábor, gitár, Másik János fender-zongora.Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
Szabó Gábor jazzműsorának tévéfelvétele a Magyar Rádió 8-as stúdiójában. Balról Kőszegi Imre, dob, Dely István, conga, Kovács Kati énekesnő, Pege Aladár, basszusgitár, Szabó Gábor, gitár, Másik János Fender-zongora.Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

A magyar jazz nagy generációjának egyik kiemelkedő muzsikusa, a hazai és a nemzetközi jazzélet egyik legtevékenyebb résztvevője volt. Játékára leginkább a bepop és a swinging jazz volt hatással, de nyitottsága miatt szinte minden stílusban kipróbálhatta tudását. Több rádiós, tévés, színházi zenét írt. Számos rádiós jazzverseny fődíjasa, Európa leghíresebb jazzfesztiváljainak állandó szereplője, az európai ranglistavezetők egyike volt. A kiváló dobos több évtizedes pályafutása során több mint százötven lemezfelvételen működött közre. Szinte valamennyi ismert hazai jazz-zenésszel és számos világsztárral játszott együtt, köztük Szakcsi Lakatos Bélával a Rákfogóban, majd számos más formációban; a Super Trióban Vukán Györggyel és Berkes Balázzsal, a Take 4-ban Babos Gyulával és Tomsits Rudolffal. Zenésztársa volt továbbá Lakatos „Ablakos” Dezső, Balogh „Csibe” Jenő, Vukán György, Berki Tamás, de külföldi sztárokkal is gyakran dolgozott együtt, köztük volt mások mellett Toto Blanke, Charlie Mariano, Charles Tolliver, Art Farmer, Chico Freeman, Trilok Gurtu, Kenny Wheeler, Harry Sokal, Fritz Power, Albert Mangelsdorf, Teddy Wilson, Frank Foster, Steve Grossman, Gary Bartz vagy Michael „Patches” Stewart és Frank Zappa.

Dob utca 57., Fészek Klub. A Super Trió: Vukán György (zongora), Berkes Balázs (bőgő) és Kőszegi Imre (dob), vendég: Lakatos Ablakos Dezső (szaxofon). Fotó: Fortepan / Kanyó Béla
Dob utca 57., Fészek Klub. A Super Trió: Vukán György (zongora), Berkes Balázs (bőgő) és Kőszegi Imre (dob), vendég: Lakatos Ablakos Dezső (szaxofon). Fotó: Fortepan/Kanyó Béla

1992-től tanított, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakának dob tanszékvezető tanáraként tevékenykedett. 2002 és 2008 között a Magyar Jazz Szövetség elnöke volt. Munkásságát számos díjjal ismerték el: 1995-ben Szabó Gábor-életműdíjjal, 1998-ban Lyra-díjjal, 2003-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjével, 2009-ben a Magyar Jazz Díjával, 2011-ben Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták, tavaly májusban vehette át a Babos jazz előadói díjat. Emellett eMeRTon-, Gramofon- és Artisjus-díjat is kapott.

Címlapfotó: Kőszegi Imre ütőhangszeres művész, miután átvette a Babos jazz előadói díjat a Bartók Rádió Zenei Díjak átadásán a Budapest Music Centerben 2025. május 14-én este. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ez is érdekelheti

Elhunyt Somfai László zenetörténész

Életének kilencvenkettedik évében, február 11-én elhunyt Somfai László Széchenyi-díjas zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Bartók Béla zenei hagyatékának neves kutatója.

Hírmozaik – február 06.

Elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész, parádés koncerttel ünneplik Jávori Fegya 80. születésnapját, a Kristályszíntérre költözik a GipsyFest és 15 milliárdot fizetett ki tavaly az Artisjus.

Meghalt Keleti Éva, aki képeivel fotótörténelmet írt

Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész életének 95. évében, február 6-án elhunyt – tudatta a család pénteken az MTI-vel.

Elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész, karmester

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel halt meg Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István-rend birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte a köztestület pénteken az MTI-vel.