Babos Gyula
Legendás zenészek keltetőhelye volt a hatvan éve alapított jazz tanszak
A szovjetek éppúgy tiltották, akár a nácik – mindkét totalitárius rendszer számára az alapvetően improvizatív jazz (túl az amerikai gyökereken) a szabadságot szimbolizálta.
Június 26-án történt
1949-ben ezen a napon született Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas gitáros, Magyarország talán legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott jazzgitárosa. A 2018-ban elhunyt művész Pege Aladár zenekarában kezdte a pályáját, majd többek között a Kex, a Rákfogó és a Saturnus együttesben, illetve a Babos Quartetben zenélt, de gitárjátéka számos más hazai pop-, rock- és jazzlemezen is hallható.
Április 12-én történt
Ma ünnepli ötvenkilencedik születésnapját Kerekes Éva Jászai Mari-díjas színésznő, az Örkény István Színház tagja. A számos rangos elismeréssel kitüntetett művésznőt az elmúlt években többek között a Radnóti Miklós Színpadon és a Madách Színházban, illetve a Szezon, a Zsötem, a Franciska vasárnapjai, valamint az Édes Emma, drága Böbe című filmekben láthatta a közönség.
Koncerttel ünnepli születésnapját a nyolcvanéves Kőszegi Imre
December 6-án lesz nyolcvanéves a dobos Kőszegi Imre, a hazai jazzélet kiemelkedő alakja. A Liszt-díjas zenész aznap este az Óbudai Társaskörben ünnepel: saját formációjával, a Kőszegi Rhythm & Brass quintettel lép színpadra.
Április 12-én történt
Az 1952-ben ezen a napon született Oszvald Marika esetében a kor valóban csak egy szám: az operettprimadonna színpadi jelenlétére ma is fiatalokat meghazudtoló elevenség jellemző. Nincs olyan tempós tánc vagy akrobatikus elem, amely kifogna rajta.
Megpihennek szárnyaid ‒ Emlékezés két dalban
Póka Egon a ’70-es évek elején a Metro, később a Hobo Blues Band tagja volt. Szappanos György mások mellett Tátrai Tiborral, Babos Gyulával, Katona Klárival, majd saját zenekarában játszott. A Megpihennek szárnyaid című filmben a két basszusgitárosra emlékeznek a zenésztársak és a tanítványok.
Június 26-án történt
Ezen a napon született 1928-ban Gálffy László Jászai Mari-díjas színész, színházigazgató, 1933-ban Claudio Abbado Wolf-díjas olasz karmester, zongoraművész, 1949-ben Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas jazzmuzsikus, gitáros.