zeneipar
Hírmozaik – október 28.
A Berlinalén vetítik David Bowie korábban nem látott koncertfelvételeit, újraszervezik az Iparművészeti Múzeum felújítását, nemzetközi designdíjakkal tértek haza a MOME hallgatói.
Gyökeres változások következnek a Szigetnél
Új cégvezetője és főszervezője lett a Sziget Fesztiválnak: Filutás Anna veszi át tizenöt év után Kádár Tamás feladatait. A szervezőirodánál további strukturális átalakulások is történnek.
Ozzy Osbourne utolsó koncertje végre a hazai filmvásznakra is megérkezik
Október 28-tól hazánkban is megtekinthető lesz a tavalyi év egyik legnagyobb dobása, az Ozzy & Black Sabbath: Back to the Beginning.
Hírmozaik – október 20.
Csütörtökön kezdődik a Klipszemle, ritka '56-os felvételek váltak elérhetővé a Budapest Elektronikus Archívumban, Kohán György emlékére hirdettek esszépályázatot.
Amy Winehouse és a November Rain: ezeket a dalokat dúdoljuk ősszel
Komolyan vettük a Green Day kérését, mely szerint ébresszük fel, amikor véget ér a szeptember. Már benne járunk az októberben, ezért mint egy képzeletbeli sétán a faleveleket, csokorba fogtunk három októberi és három novemberi dalt.
A Klipszemlével együttműködve rendezik meg az ország egyik legnagyobb showcase fesztiválját
A tizenegyedik alkalommal megrendezett Budapest Showcase Hubon a legfrissebb előadók sorakoznak fel a kelet-európai régióból, de akár világsztárok ügynökeivel is összefuthatunk, idén először pedig a Klipszemlével együtt rendezik meg az eseményt az Akváriumban október 28–29-én.
John Lennon munkásosztálybeli hősként hódította meg a világot
Azt nyilatkozta John Lennon 1971 októberében a Melody Makerben, hogy „Nincs más idő, csak a jelen. Minden más időpocsékolás.” Mi most az 1940. október 9-én született John Lennonnal foglalkozunk, aki tehát azt mondja, hagyjuk a múltat, de az idő elpazarlása pont az lenne, ha nem a lényeges dolgokkal foglalkoznánk.
Haladéktalan törvényalkotást szorgalmaz az Artisjus és az EJI
Az Artisjus és az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) közös AI Manifesztót hozott nyilvánosságra az október 8-i dalszerzők napja apropóján.
Taylor Swift kiegészítette néhány dallal a legutóbbi lemezét és gyorsan rekordot is döntött
A tavaly megjelent The Life of a Showgirl című albumának Encore címmel adott ki „folytatást”, amelyen négy új dal hallható.
A Budapest Park jelnyelvi tolmácsai a zene lüktetését is átadják
A populáris kultúra és a jelnyelvi tolmácsolás kapcsolata nem új keletű, Xantus János Eszkimó asszony fázik című filmjében – János (Lukáts Andor) és Mari (Méhes Marietta, a Trabant zenekar énekesnője) jelnyelvvel kommunikálnak. Zólyomi Nikolett és Józsa Kata már más generációhoz tartoznak, ők többek között a Budapest Parkban hozzák közel a zenét a siketekhez.
A túlélés lehetőségeit keresi a magyar zeneipari konferencia
Mi kell a magyar zeneipar túléléséhez és a továbblépéshez? – erre a kérdésre keresi a választ a XIV. Music Hungary Konferencia & Showcase, amelyet 2026. november 16-án rendeznek meg Budapesten, a Magyar Zene Házában.
Filmen is megelevenedik a közelmúlt legfontosabb magyar raplemeze
Október 8-tól látható a mozikban az Extázis Uncut, bongor rendhagyó albumfilmje, amely az előadó saját történetén keresztül mesél az alkoholizmussal való küzdelemről, a függőség mélypontjairól és a felépülés lehetőségéről.
Charli XCX, az Interpol és a The Smiths is a szembenézést választja
Míg Charli XCX a zenéről, a divatról és a filmről énekel az új Music, Fashion, Film című albumán, addig az Interpol a This Mirror Weighs A Ton című lemezén egy nagy tükörről, ami ugyanúgy a szembenézés albuma, mint Charli XCX hiperpopos önértelmezése. A The Smiths Dennis Hopper híres fotóját idézi meg, amelynek két alakját a két önállóan megjelent válogatásalbumán „széttépi”, majd összeilleszti.
Hírmozaik – augusztus 25.
Lemondta koncertjét a SZIN nyitónapjának sztárvendége, Müller Péter Sziámi éjszaka vendégeskedik az állatkertben, minden eddiginél szigorúbb intézkedést vezetett be Ausztrália az AI-generált dalok slágerlistákon való szereplésével kapcsolatban – hírösszefoglalónk.
Végre megtört a jég: a Spotify jelölni kezdi az AI-tartalmakat
Szeptemberben a Spotify streamingszolgáltató bevezeti az AI Persona-jelölést azokra az előadói profilokra, amelyek mögött nem valódi személyek állnak.
Feltámadtak a fizikai hanghordozók
A zenehallgatási szokások gyökeresen átalakultak ugyan, ám az adathordozók piaca nemhogy nem végezte a zenetörténet süllyesztőjében, hanem virágzásba kezdett.