075_boivin-notitle260522_nprlZ.jpg

Végre megtört a jég: a Spotify jelölni kezdi az AI-tartalmakat

Szeptemberben a Spotify streamingszolgáltató bevezeti az AI Persona-jelölést azokra az előadói profilokra, amelyek mögött nem valódi személyek állnak.

Önbevallással az AI ellen

A Spotify közleményében azt írja, „a valódi kapcsolat alkotók és rajongóik között kizárólag a bizalomra és szerzői hitelességre alapozható”, amely csak úgy érhető el, ha a hallgatók „valóban tudják, az előadók azok, akiknek mondják magukat”.

Ennek jegyében ebben az évben a vállalat kiemelt fontosságúként kezelte a valódi alkotók azonosításának kérdését. Mint írják, ennek a munkának az eredménye számos nemrég bevezetett szolgáltatás és jelölés, így például a Verified by Spotify tag és a SongDNA szolgáltatás is. (Utóbbival a dalok szerzőit legtöbbször név szerint, könnyedén azonosíthatjuk.)

A streamingszolgáltatás felhasználói gyakran jelezték vissza a Spotifynak, hogy nincsenek megelégedve az AI-szűréssel, mivel sokszor találkoznak akár lejátszási listákban és ajánlókban is generált tartalmakkal, zenészprofilokkal – emelik ki. Megjegyzendő, hogy nemcsak a felhasználók, de a zeneipar szereplői is már jó ideje bírálták a platformot.

A tájékoztatás szerint az alkotók számára fenntartott Spotify for Artists szolgáltatáson keresztül önbevallás alapján jelentkezhetnek az AI-profilokkal az azokat kezelő emberek – mint kiemelik, „bíznak az alkotók transzparens hozzáállásában”.

Ugyanakkor nem kizárólag az önmegjelölésre hagyatkoznak, ellenőrizni is fogják az alkotói profilokat, és a hallgatók is jelenthetik őket.

Ezentúl az algoritmusokat úgy hangolják, hogy az ellenőrzött, valódi emberi szerzőket támogassák, a kéretlen tartalomként vagy csekély belefektetett munkával előállított AI-generált számokat pedig igyekeznek kiszűrni a lejátszási listákból és ajánlásokból – tájékoztat a Spotify.

Jobb később, mint soha?

A svéd streamingvállalat mostani döntése annak fényében különösen érdekes, hogy nemrég még teljes szabadságot hirdettek az AI-kontentekkel kapcsolatban. Majdnem épp egy éve írtunk hosszabban arról, milyen szerzői jogi visszaéléseknek és csalásoknak nyújt táptalajt a mesterséges intelligencia, amely már nemcsak az alkotók, de a zenehallgatók „munkáját” is elveszi.

Mint akkor idéztük Gustav Söderström Spotify-társigazgatót, úgy tartották, hogy amíg nem sért szerzői jogot a tartalom, az alkotókat azonos megjelenítés illeti – akkor is, ha képzett zenészek és zeneszerzők, és akkor is, ha olyan kreatív emberek, akik ügyesen tudnak utasítást adni egy zenegyártó AI-eszköznek.

A Spotify egyébként igen nagy lépéshátrányban van versenytársával, a Deezerrel szemben, amely már viszonylag korán elkezdte a generatív tartalmak és profilok szűrését, az AI Detection Solution elnevezésű alkalmazást már Magyarországon is használja az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI).

Ettől függetlenül az előrejelzések nem jósolnak sok jót a magyar zeneipar számára. A napokban adtunk hírt arról, hogy a ProArt Zeneipari Jelentés elemzésében kimutatták: milliárdos léptékű jogdíjvesztés következhet be a magyar ágazatban a szabályozatlan technológiai előretörés miatt.

Címlapfotó: A Spotify logója egy okostelefon képernyőjén. Fotó: Samuel Boivin / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – november 2.

Pro Urbe díjjal tüntették ki Bogányi Gergely zongoraművészt, eredeti Picasso-levéllel bővült a Móra-múzeum kiállítása, nagy sikerrel zárult a a Kárpát-medencei Tárogatóverseny, eredeti Vasarely-alkotások a Galántai Honismereti Múzeumban, Magyarország hanglenyomatát mutatják be a Hangdómban.

Novemberben világszerte mozikba kerül a Rammstein monumentális mexikóvárosi koncertfilmje

A Rammstein eddigi legmonumentálisabb észak-amerikai fellépéseit rögzítő koncertfilm, a Live in Mexico City világszerte korlátozott ideig lesz látható a mozikban, 4K minőségben és Dolby Atmos-hangzással.

Hamarosan újra az olasz filmeké lesz a főszerep több magyar moziban

November 6-án a napjainkban, Szicíliában játszódó az Isten mindenkinek megbocsát című vígjáték nyitja a 24. Olasz Filmfesztivált a budapesti Puskin moziban. A vetítés után a közönség találkozhat a film rendezőjével, Pierfrancesco Dilibertóval.

Hírmozaik – október 30.

Spanyol sztárrendezővel állítják színpadra a Carment az Operaházban, Budapestre jött a magyar származású Harry Houdini egyetlen élő leszármazottja, telt ház előtt mutatták be munkáikat a METU divat- és textiltervezői – hírösszefoglalónk.