Hatvannyolc éves korában, súlyos betegség következtében váratlanul elhunyt Ligeti András Kossuth-díjas karmester, hegedűművész.

Ligeti András 17 évesen nyert felvételt a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskolára, ahol hegedű szakon, majd a karmesterképzőn szerzett
diplomát.

Pályafutását a Magyar Állami Operaház koncertmestereként,
majd karmestereként kezdte, ezzel egy időben számos rangos hegedűversenyen ért el
első helyezést. 1980-tól Solti-ösztöndíjasként Karl Österreichernél tanult
Bécsben, majd 1986-tól Claudio Abbado asszisztenseként a Mahler Ifjúsági
Zenekart irányította.

Az 1990-es években több 20. századi zeneszerző ősbemutatóját
dirigálta, köztük Kurtág György, Igor Sztravinszkij műveit, nemzetközi
elismertségét Bartók-interpretációi alapozták meg.

Rendszeresen visszatérő vendég karmestere volt a BBC, az
izraeli, a dortmundi és a bergeni filharmonikusoknak, több alkalommal
vezényelte a Suisse Romande zenekart.

Három éven át a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának
igazgató-karmestere volt. 1997 és 2007 között a Matáv, majd a Telekom
Szimfonikus Zenekar zeneigazgatójaként tevékenykedett, irányításával az
együttes külföldön is komoly elismertséget szerzett.

Egyetemi docensként éveken át irányította a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola karmesterképző munkáját. 2005-ben a Taipei Szimfonikus
Zenekar főzeneigazgatója lett.

Karmesterként rendkívül széles repertoárral rendelkezett, barokk és klasszicista szerzőktől a 20. századi művekig.

Művészetét számos rádió- és hanglemezfelvétel örökítette meg. Munkássága elismeréseként több rangos kitüntetésben –  Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj, Liszt Ferenc-díj, Érdemes Művész, Kossuth-díj – részesült.