Elhunyt Rajk László építész, díszlettervező

Képző

Kivételes művész és ember volt.

70 éves korában, rövid lefolyású, súlyos betegséget követően elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlet- és látványtervező, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának volt elnökségi tagja.

Rajk László 1949. január 16-án született Budapesten. Apja 1946 és 1949 között belügy- majd külügyminiszter volt, akit koholt vádak alapján letartóztattak és kivégeztek. Anyját, Földi Juliannát bebörtönözték, az alig négyhónapos Rajk Lászlót Kovács István néven egy budapesti gyermekotthonban helyezték el, csak 1953 után kerülhetett vissza családjához. Az 1956-os forradalom bukása után anyjával és a Nagy Imre-csoporttal Romániába deportálták, ahol két évet töltött.

A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán diplomázott, közben részt vett a Najmányi László vezette Kovács István" performansz csoportjában és a Halász Péter által vezetett Kassák Stúdió produkcióiban. A Nontecton csoport tagjaként egy teoretikusan megalapozott építészeti rendszer kidolgozásában vett részt, elkötelezte magát az avantgárd mellett. Egy évig volt a montréali McGill egyetem hallgatója.

A nyolcvanas évektől neve feketelistára került, nem kaphatott hivatalos megbízásokat, építészeti elképzeléseit csak kiállításokon, tervpályázatokon mutathatta be.

1989-től a MAFILM látványtervezője volt, majd elkezdett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanítani, később a Köztigon építészeti iroda vezetője, majd a Brit Királyi Építészakadémia tagja lett.

Több mint harminc színpadi produkció és mintegy negyven magyar és nemzetközi film és kiállítás látványtervezője volt. Az ő tervei alapján épült egyebek között a Lehel Csarnok, részt vett a Corvin mozi, a bécsi Collegium Hungaricum és a Moulin Rouge rekonstrukciójában. Filmépítész volt a Megáll az idő, a Tiszta Amerika, az Idő van, a Szédülés, a ZenedobozA londoni férfi forgatásán.

A nyolcvanas évek végén Bachman Gáborral közösen álmodták meg 1956 mártírjainak dísztemetésén az építészeti installációt, továbbá ő tervezte az Auschwith-Birkenauban megépült magyar állandó kiállítást, illetve a Nagy Imre Emlékház rekonstrukcióját és állandó kiállítását is.

1975-ben lett a demokratikus ellenzék tagja, 1981-ben az AB független lap- és könyvkiadó társalapítója volt. Illegálisan készített és terjesztett kiadványt, plakátot, kitűzőt, ő tervezte a demokratikus ellenzék logóját. 1988-ban alapító tagja a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének, utóbbinak tisztségviselője is volt, nevéhez fűződik a párt első emblémájának tervezése. 1990-től volt az SZDSZ országgyűlési képviselője, az ekkori választási kampányban reklámfilmeket és plakátokat tervezett. 2004-től a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának tagja volt.

Nagy Imre-emlékplakettel jutalmazták, a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagja lett, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést – utóbbit később visszaadta. 2007-ben a Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki, 2009-ben a filmkritikusok díját vehette át A londoni férfi című film látványtervéért. Ugyanebben az évben kapott Kossuth-díjat sokoldalú művészi munkásságáért, továbbá megkapta a Húszéves a Köztársaság Díjat is.

Rajk László volt az Oscar-díjjal kitüntetett Saul fia díszlet- és látványtervezője, ennek okán 2016-ban Magyar Zsidó Kultúráért díjban részesült. Ugyanettől az évtől a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, székfoglalóként 2019-ben kiállítást rendezett a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Idén a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) film- és tévékritikus és a Magyar Filmművészek Szövetsége filmkritikus szakosztályának a legjobb látványterv díját kapta a Napszállta című filmért.

Egyik utolsó munkájaként Tóth Barnabás idén bemutatott Akik maradtak című mozijának díszlettervezője volt. Magyarország ezzel a filmmel nevezett idén az Oscar-díjra. idén Magyarország ezzel a filmmel nevezett a nemzetközi filmek mezőnyében az Oscar-díjra.

Borítókép: Jávor István/ FORTEPAN