építész
A templom személyes, ugyanakkor szakrális tér
Berzsák Zoltán Pro Architectura-díjas építésszel a templomépítészetről, illetve az épületek értékmegőrző és többletteremtő felújításáról beszélgettünk.
Le Corbusier az emberi testhez igazította az építészet elemeit
Hatvan éve, 1965. augusztus 27-én halt meg Le Corbusier svájci születésű francia építész, várostervező, a modern építészet meghatározó alakja, aki az 1930-as években Algír, São Paulo, Antwerpen, Stockholm, Barcelona, Genf, Rio de Janeiro és Buenos Aires rendezési terveit készítette.
Jendrassik Alfréd a közegészségügy feladatait az építészet nyelvére fordította
Sátoraljaújhelytől Lugosig, Zsolnától Hódmezővásárhelyig jó néhány kórházat tervezett, és az ő munkája a Mátrai Gyógyintézet is.
Tűzvédelmi építészként kezdte, táncfotósként az ösztöneire hallgat
Simone Ghera építészből lett fotográfus, aki a Dancer Inside projekt keretében az épített örökség és a tánc, a táncosok közötti reflexiókat vizsgálja.
Az épületek lennének a főbűnösök a klímaválságban?
Beleznay Éva építész, urbanista szerint a jövő hőmérséklete a falak között dől el, mégis ritkán tekintünk az épületeinkre és városainkra éghajlatvédelmi eszközként.
Az épített örökségeinkbe kapaszkodva tudom a legmodernebb választ megadni
A ceruzával meghúzott vonal a kezéhez tartozik – mondja –, amikor valaki visszaradíroz belőle, olyan, mintha a kezét vágná le – mondja a Néprajzi Múzeum tervezője.
Michelangelo nehéz természetű zseni volt
Ötszázötven éve, 1475. március 6-án született Michelangelo Buonarroti, a Pietà, a Mózes, a Dávid-szobor, a Sixtus-kápolna monumentális freskójának alkotója, a római Szent Péter-bazilika kupolájának tervezője, aki a festészetben, a szobrászatban, az építészetben, sőt a költészetben is kimagaslót alkotott.
Szobrot kap a Kolozsvár arculatát meghatározó építész
Szobrot állítanak Pákei Lajosnak, Kolozsvár egykori főépítészének az önkormányzat RMDSZ-frakciójának kezdeményezésére.
Hundertwasser művei megosztóak, környezettudatossága viszont egyre időszerűbb
Huszonöt éve, 2000. február 19-én hunyt el a Queen Elizabeth II. óceánjáró fedélzetén Friedensreich Hundertwasser osztrák festő és grafikus, épülettervező, filozófus, akinek művészetét a bécsi századforduló világából, a szecesszió formakincséből eredeztetik, de a naiv festészet vagy Antoni Gaudí építészetének bizonyos vonásai is felfedezhetők benne.
Sanghaj magyar építésze Besztercebányán született
Besztercebánya központjában bármerre induljon az ember, azon kapja magát, hogy a Sanghaj építészeti arculatát meghatározó Hugyecz László lábnyomában jár.
Ki tudta, hogy Hajós Alfréd művészeti olimpián is érmet szerzett?
1912 és 1948 között a nyári olimpiákhoz művészeti versenyek is kapcsolódtak, amelyeken ugyanúgy érmeket osztottak, mint a sportversenyeken.
Elhunyt Kévés György építész
Életének 89. évében szombaton elhunyt Kévés György Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze – tudatta az MMA hétfőn az MTI-vel.
Elhunyt Finta József építész
Életének nyolcvankilencedik évében elhunyt Finta József, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-, kétszeres Ybl Miklós-díjas és Prima Primissima díjas magyar építész, az MTA és az MMA rendes tagja. A hírt az általa alapított Finta Studio közölte.
A világvárosi képet öltő Budapest építésze
A Kiscelli Múzeum új kiállítása a 150 éve született Lajta Béla életművét, fontos fővárosi Lajta-épületek keletkezését és átalakulásait tárja a látogatók elé kétszáznál több műtárgy, valamint képanimációk és videók segítségével.
Nélküle biztosan nem ilyen lenne a pesti városkép – Pollack Mihály 250 éve született
Kétszázötven éve, 1773. augusztus 30-án született Pollack Mihály építőművész, a Nemzeti Múzeum, a Deák téri evangélikus templom, a Ludovika Akadémia és a dégi Festetics-kastély tervezője. Megteremtette a hazai építőipar szervezeti kereteit, és részt vett a Városliget létrehozásában is.
A klasszicizmus mestere, a reformkori arisztokrácia építésze: Pollack Mihály
A reformkor építészeti stílusa a klasszicizmus volt, amely hűvös eleganciájával, letisztult formáival a kortársak szerint a leginkább alkalmas volt a „magyar lélek” kifejezésére.