A köz szolgálatában
Jendrassik Alfréd 1866. július 1-jén született Pesten. Nagyapja, apja és Ernő nevű bátyja egyaránt orvos volt – másik két testvére közül Kornélból gépészmérnök és szabadalmi bíró, Jenőből pedig festőművész lett, aki jó néhány orvosportrét készített –, ő azonban középiskoláinak befejezése után a budapesti Királyi József Műegyetemen tanult és szerzett 1891-ben építészi oklevelet. Építészeti gyakorlatát Pártos Gyula és Lechner Ödön irodájában szerezte, majd két év után állami szolgálatba lépett.
1899-ig állami építkezések ellenőrzésével és művezetésével volt megbízva, jórészt Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye volt a működési területe, majd a kereskedelmi minisztérium magasépítési osztályára helyezték, ahol megkapta első fontosabb munkáit, a nagyszebeni és brassói postát, illetve a besztercebányai felsőkereskedelmi iskolát.
Több külföldi tanulmányutat tett, a tapasztalatokat felhasználta az 1911-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlései által meghirdetett, a modern kórházépítkezés alapelvei megírására hirdetett pályázaton, amelyen az első díjat nyerte el. 1912-ben övé lett a vidéki kórházak alapelveire hirdetett 500 koronás pályadíj.
Részt vett az 1920-as évek elején Miskolc városszabályozási munkálataiban, a népjóléti minisztérium kiküldöttjeként többször képviselte Magyarországot külföldi lakásügyi kongresszusokon, és ő tervezte a drezdai nemzetközi egészségügyi kiállítás magyar pavilonját.
1922-ben helyettes államtitkárrá nevezték ki. 1926-ban teljes szolgálati idejének leteltével nyugdíjba ment, de a tervezéssel nem hagyott fel: átlépett a magánszférába, irodát alapított, szaktudását sikerrel piacosította.
A legnagyobb magyar kórházépítő
Bár tervezett bérházat, vármegyeházat, hivatali épületet, templomot és iskolát, és Nyíregyháza képviselő-testülete tőle kért szakvéleményt, hogy kell-e új színházat építeni a városban,
A gyulai volt az első kórházterve 1907–8-ban, ettől kezdve sokféle hatókörű intézményt tervezett: községi, járási és járványkórházakat, nagyobb szabású törvényhatósági és állami kórházakat, hozzájuk kapcsolódó speciális intézményeket, köztük szemészeteket, szanatóriumokat, elmegyógyintézeteket.
Nevéhez fűződik többek között a gyulai, a csornai, a nagykanizsai, a hódmezővásárhelyi kórház, Debrecenben a mai kardiológiai klinika, Szegeden a szemklinika, Budapesten az egykori Árpád Kórház, a Magyar Királyi Országos Állategészségügyi Intézet is (ma Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság), amelynek homlokzatára fia, Jendrassik Tibor készítette a szobrokat, illetve a Rockefeller Intézet (ma Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ). „Az elismerés pálmáját kell hazánkfia előtt meghajtanunk” – írta utóbbi kapcsán az Építő Ipar – Építő Művészet című szaklap, kiemelve a szak- és korszerűséget. „Olyan ez az épület, mint egy modern gép, sőt mint egy élő szervezet, melyben az erek, idegek ezer szálai futnak végig. Valóban egy modern épület, melyet nem csoda, hogy amerikaiak rendeltek meg, de amerikaias módon is van megtervezve. Hallottuk, hogy a megrendelők – az egész világon épült hasonló intézetek között – ezt tartották a legsikerültebbnek. Ez mindenesetre a magyar tudásnak, energiának, zsenialitásnak dicsérete, melyet itt örömmel szögezünk le. Meg kell emlékeznünk az épület külsejéről is, mely bár ízig-vérig modern, sőt amerikaias, mégis minden hóborttól ment, klasszikus velleitásokkal ékes épület.”
Jendrassik Alfréd 1932. május 21-én hunyt el, a Farkasréti temetőben található sírja 2002 óta védett. Élete fő művét, a mátraházai szanatóriumot röviddel halála után avatták fel.
A kabátlopási ügybe keveredett fő mű
A mai nevén Mátrai Gyógyintézet mátraházai egységének építését az 1924-ben megalakult Tuberculosis Elleni Küzdelem Országos Bizottsága kezdeményezte.
Ez igencsak megdrágította a sajtóban csak „a magyar Davos”-nak nevezett szanatórium építését, hiszen a 4000 vagon építési anyagot – ötmillió darab tégla, 15 ezer köbméter homok, 150-150 vagon cement és vasgerenda – emberi és állati erővel kellett felvinni kocsikon, mert a tervezett villamosvasút építésének tervét elvetették. Bár Mátrafüredtől csak meg kellett volna hosszabbítani a már működő vonalat, de az állam anyagi okokra hivatkozott, pedig a város is beszállt volna, hogy az intézmény későbbi megközelíthetősége is javuljon. Az olcsóbb drótkötelet is elvetették, maradt a szerpentin és a lovas kocsi.
Az építkezés 1927 nyarán kezdődött. Két évre tervezték, négy lett belőle. Ezalatt 25 kataszteri hold erdőt kivágtak, amit részben fenyővel pótoltak, de a lapokban nem elsősorban erről lehetett olvasni.
Hanem például arról, hogy hatmillió-hatszázezer pengővel terveztek az épületre, és további egymilliót szántak a berendezésre, ebből aztán 1931-re kilencmillió lett, máshol négymillió-háromszázezer nőtt nyolcmillióra, de nem is a konkrét összeg, inkább a nagyságrendi drágulás érdekes. Folyamatosan nőtt a vízigény – kezdetben 120, aztán már 200 literrel számoltak személyenként naponta, a Szent László-forrásból eleinte 60, aztán már 100 köbméterre tartott igényt a tervező –, de a hatalmas volumenű építkezés kapcsán volt vizsgálat a parádi homok agyagtartalmát illetően is.
A parlamentben interpellálták Bethlen István miniszterelnököt a megemelkedett költségekről – a munkabérek megemelkedését és az építőanyag-szállítás nem várt magas költségeit jelölte meg okként –, a sajtó cikkezett arról az anomáliáról, hogy a Magyar Magas- és Mélyépítő Rt. a szerződések szerint önmagának szállított és önmagától vett át, és ennek a feloldására – a sajtó számára nem a leginkább költségkímélően – egy állami ellenőrző-építészmérnök alkalmazását tartották a legészszerűbb megoldásnak, de írt Az Est arról is, hogy egy volt nemzetgyűlési képviselő homokbányájából vették a homokot.
1929-ben indult bűnvádi eljárás is, ugyanis több pályázó jelezte, zárt borítékban leadott ajánlata alacsonyabb volt, mint a végső nyertesé, pedig az ár erősen számított a döntésben. Jendrassik Alfréd önfeljelentést tett. A vizsgálatba az ügyészség és a Mérnöki Kamara is bevonódott, de megszüntették a nyomozást, mert tettest nem találtak. 1931-ben újranyitották az aktákat, és 1932 áprilisára kiderült, hogy az irathamisítást „Sprenczel Gyula mérnök követte el azzal a céllal, hogy a pályázók egyikének ajánlata a legelőnyösebbnek tűnjék fel, noha ez az ajánlat valójában csak a nyolcadik helyen szerepelt volna”. Ezek után Jendrassik Alfréd és irodája ellen megszüntették az eljárást, Sprenczel pedig bíróság elé került.
Nem véletlen, hogy a P. G. J. monogramú Padányi Gulyás Jenő építész az Építő Ipar – Építő Művészetben közölt nekrológban megjegyezte: „Nem sok öröme volt ezzel a legutolsó, legnagyobb munkájával.”
1932. június 15-én dr. Genersich Andor igazgató-főorvos nyitotta meg a korabeli Közép-Kelet-Európa legmodernebb és Magyarország legnagyobb közegészségügyi intézményét, a Magyar Királyi Állami Horthy Miklós Gyógyintézetet, amely a korabeli férőhely-kapacitásokhoz mérten extrém magas, 385 ágyas fogadóképességgel várta a tbc-ben és egyéb légzőszervi megbetegedésben szenvedőket.
A keleti–nyugati tájolású, három- és négyemeletes főépület déli homlokzata 210 méter hosszú. Az épület középső részében vannak a kórtermek, az északi részben kapott helyet a konyha a közös étkezővel, a déli részben a betegfelvétel és az adminisztrációs helyiségek. A hely elszigeteltsége miatt fontos volt, hogy kidolgozzák az önellátást, ennek megfelelőn terveztek saját vízellátási és szennyvíztisztító rendszert, mosodát, sütödét, kertészetet, sertéshizlaldát, karbantartó műhelyeket, a mintegy 180 főnyi személyzetnek pedig külön lakóépületet.
A hely ma is olyan, mint egy kisváros. Már nem kizárólag szanatórium, és nem is kizárólag légzőszervi betegeket fogad, de szerencsére még mindig egészségügyi intézmény.
