Lélegzet metsző tűzben – A tuberkulózis gyógyítása Magyarországon címmel nyílt kiállítás pénteken az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban.

A tárlat egy népbetegség, a tuberkulózis magyarországi történetével foglalkozik, a tbc elterjedésével, az ellene való küzdelemmel és a népbetegség felszámolásával. Számos olyan betegség létezik, amely a lélegzetvételt nehezíti meg. Köztük a tuberkulózis, egy évezredek óta velünk élő, csendes, időnként ugyan járványszerűen is fellobbanó kór a hosszú idő alatt az egyik legtöbb áldozatot követelő betegséggé lépett elő, és még manapság is évente milliók halálát okozza.

Ez az egyik legtöbb névvel illetett betegség. Ma a tbc tüdőtuberkulózis vagy tüdőbaj néven ismert leginkább. Régen orvosi körökben még gümőkórnak, görvélynek és phtisisnek is nevezték. A nép a gyerekeknél fellépő betegséget gyermekaszálynak, felnőtteknél szárazkórnak, aszókórnak nevezte, és elterjedt volt a fehér halál elnevezés is.

Az első hatékony, a szanatóriumi gyógyítás lehetőségeit magában foglaló kezelések mellett a kiállítás felvillantja azokat a terápiás és a megelőzést célzó lehetőségeket, amelyeket sikeresen alkalmaztak a tbc elleni küzdelemben, és felsorakoztatja azokat a diagnosztikus eljárásokat, amelyek a tbc kórisméjét a múltban meghatározták.

A tárlaton több pneumathorax (légmell) készülék is látható, a múzeum saját gyűjteményéből és egészségügyi intézményekből, valamint Veres János (1903–1979) kapuvári tüdőgyógyász világhírű találmánya, a légmelleljáráshoz kifejlesztett, máig használatos, biztonságos Veres-féle tű.

A kiállításon helyet kapott egy röntgenkészülék az 1930-as évekből, több diagnosztikai készülék a 20. század második feléből, és végigkövethető az oltások, valamint a „hallgatózáshoz” használt eszközök evolúciója. A tölcsérek, sztetoszkópok a módszer fejlődésének fontos szakaszait mutatják be. A tárlat különleges darabjai a beteg és egészséges testrészek preparátumai, köpőcsészék, köztük a Thomas Mann A varázshegy című regényében is megörökített „Kék Henrik” több példánya. A múlt századforduló és 1950-es évek között kiadott plakátok az egészségnevelés és -propaganda korabeli szerepére hívják fel a figyelmet.

A múzeum kertjében a szanatóriumi fektetőházakat megidéző installáció és légzést könnyítő tornagyakorlatok korabeli leírása várja a látogatókat. A tárlat, amelynek kurátora Szabó Katalin főmuzeológus, szeptember 30-ig látható.

Nyitókép forrása: a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Facebook-oldala