Építészetet és fotózást is tanult, e két terület pedig a Dancer Inside projektben találkozik. Hogyan született meg a sorozat ötlete?
Építészként egy speciális területtel, a tűzvédelemmel foglalkoztam, ami egyrészt nagy elégedettséggel töltött el, másrészt viszont nem hagyott teret arra a kreativitásra, amire vágytam. Ez a frusztráció erőteljesen táplálta a motivációmat, hogy kreatívabban közelítsem meg az építészetet, vizsgáljam és mutassam meg az épületeket. Ez teljesen véletlenül épp azzal egy időben történt, amikor a fotótanfolyamon azt a feladatot kaptuk, hogy dolgozzunk ki egy általunk választott témát. Én táncosokat fotóztam, akkor még műteremben. Innen indult a Dancer Inside.
Mesélne a projekt evolúciójáról?
Fokozatosan, ahogy egyre mélyebben elmerültem a témában, úgy váltam egyre tudatosabbá. Ennek megfelelően egyre inkább átgondoltam a következő lépéseket is, miközben az ötlet magja, a táncos a térben megmaradt, a különböző nemzetközi projekteknek köszönhetően fejlődött technikailag is tovább.
Érdekes egyébként, hogy a követőim és a kiállítások látogatóinak a kommentjei, észrevételei által fedeztem fel én magam is képeim bizonyos jellemzőit, amelyeket nem tudatosan terveztem meg, hanem teljesen ösztönösen és öntudatlanul alakultak ki. Mondok egy példát: a ferde horizontvonalak keresése gyakran azt eredményezi, hogy a képkocka széleit olyan szegmensekre osztom, amelyek nagyon hasonlítanak a reneszánsz aranymetszésre. Ez lehet egy elemzésben a szépség és a harmónia keresésének a bizonyítéka, miközben engem csupán az ösztönök irányítanak.
Változtak a céljai vagy a módszerei az idők során?
A célom mindig a művészi kifejezés volt, és ugyanígy változatlan az alkotói módszerem, a tiszta ösztönösség. Ami az idők során változott, az a technikai tudásom. Magasabb szintre léptem a fényképezőgép kezelését, a nagylátószögű objektív használatát és mindenekelőtt a fotózás leglényegét jelentő fénnyel való játékot illetően.
A táncosokat szerte a világon ikonikus építészeti terekben fotózza. Milyen szempontok alapján választja ki a helyszíneket?
A helyszínek keresésekor is mindig hagyom, hogy az ösztöneim és a megérzéseim vezessenek. Gyakran előfordul, hogy egy helyszín teljesen hétköznapi, mégis érdekes lehetőségeket kínál, ha például torzított nagylátószögben mutatom meg, vagy megerősítem egy különleges fényjátékkal. Van valami igazán szép és izgalmas abban, ha egy meglepő perspektívából váratlan látvány rajzolódik ki, függetlenül attól, hogy az egy teljesen hétköznapi környezet vagy egy gazdag történetű-történelmű épület.
Hogyan alakították művészi látásmódját az egyes városokban szerzett tapasztalatok?
Az egyes városok nem csupán építészetileg nagyon különbözőek, de éghajlati, természetföldrajzi tekintetben, kulturális, vallási kontextusukat tekintve is. Természetesen ezek a tapasztalatok is erősen befolyásolták és gazdagították művészi látásmódomat.
Budapest épületeiből, a városból mint építészeti kontextusból mit szeretne leginkább megmutatni?
Bár eddig csak néhány épület fotográfiai „potenciálját” volt alkalmam felfedezni, de ennyiből is egyértelmű volt számomra, hogy Budapest rengeteg kreatív inspirációt kínál. Különösen a Magyar Zene Háza, a Vár és a Szabadság híd ragadott meg, és még rengeteg felfedeznivaló áll előttem.
Egy interjúban úgy jellemezte a projektet mint a tánc egyetemes nyelve és az építészet egyedi kulturális identitása közötti szinergiát. Volt olyan helyszín, város, ahol ez a többinél markánsabban jelent meg?
Azt hiszem, a Dancer Inside két fő eleme a 2020-as genfi fotókiállításomon kapott más, a többihez képest jóval erősebb hangsúlyt. A kiállítás helyszíne ugyanis a Palais des Nations volt, a megnyitót pedig Tatiana Valovaya, az ENSZ genfi irodájának főigazgatója tartotta, aki kiemelte, ez a projekt arról szól, hogy az egyetemességet megtaláljuk a sokféleségben, így tökéletesen képviseli az Egyesült Nemzetek valódi szellemiségét.
Tekintsünk előre: hogyan folytatódik tovább Budapest után a Dancer Inside projekt? Vannak-e tervben új városok vagy akár új formátumok, témák, együttműködések?
Most fejeztem be egy gyönyörű projektet Lappföldön, ahol táncosokat fotóztam „lehetetlen” körülmények között, akár –30 °C-ban. Folyamatosan több projekten dolgozom, ezek különböző szakaszban tartanak, és számos új fotós utazást is tervezek, de fatalista vagyok, és nem tudom, melyik mikor valósul meg. Tervben van Velence, Sanghaj, Amszterdam, Madrid, Reykjavík és Fokváros, ezzel párhuzamosan azonban más világokba is kirándulok, például a cirkuszművészetbe, erről szól a májusban Berlinben nyíló kiállításom, és várandós táncosnőkről is készül egy sorozatom.
