budapesti Olasz Kultúrintézet

Hamarosan eldől, ki lesz a Doráti Antal Nemzetközi Karmesterverseny győztese

A közönséget is várják a Doráti Antal Nemzetközi Karmesterverseny döntőjére, amelyet a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével rendeznek meg október 19-én a budapesti Olasz Kultúrintézetben.

Újra Budapesten tanít a 95 éves finn karmesterlegenda

Jorma Panula, a legendás finn karmester, a világ egyik legismertebb dirigense, vagy ahogy előszeretettel nevezik, a „karmesterek mestere”. A 95 éves művész idén is megtartja budapesti mesterkurzusát, melyre a világ minden tájáról jelentkeztek. A zárókoncerten a kurzus hallgatói vezényelnek.

Tűzvédelmi építészként kezdte, táncfotósként az ösztöneire hallgat

Simone Ghera építészből lett fotográfus, aki a Dancer Inside projekt keretében az épített örökség és a tánc, a táncosok közötti reflexiókat vizsgálja.

Budapesten tesz csodát a karmesterek mestere

A világ minden tájáról érkeznek fiatal dirigensek a legendás finn karmester, Jorma Panula budapesti mesterkurzusára. A 94 éves művész a világ egyik legismertebb dirigense, vagy ahogy előszeretettel nevezik, a „karmesterek mestere” évtizedes kapcsolatban áll a MÁV Szimfonikus Zenekarral.

Díjnyertes kortárs filmek a 21. Olasz Filmfesztiválon

A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényén, a MittelCinemaFesten november 4–12. között a Puskin és a Tabán Moziban 12 kortárs olasz filmet nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

A világhírű finn karmester, Jorma Panula tart mesterkurzust Budapesten

Jorma Panula finn karmester augusztusban nemzetközi karmesterkurzust tart Budapesten, amely augusztus 19-én gálakoncerttel zárul az Olasz Kultúrintézetben.

Nők a tudományban – Konferenciát rendez három kulturális intézet

Tudományos konferenciát szervez a Francia Intézet a Cervantes Intézettel és az Olasz Kulturális Intézettel együttműködésben, melynek témája a nők helye a tudományágakban.

Modena, a bel canto városa

Az olasz zenei projekt hazai premierjét az Olasz Kultúrintézetben tartják szeptember 28-án.

BuSho – Nemzetközi rövidfilmfesztivál

Augusztus 31-én este az Olasz Kultúrintézet Verdi-termében veszi kezdetét a 17. BuSho Nemzetközi Rövidfilmfesztivál az ünnepélyes megnyitóval, melyen fellép majd az Első Pesti Rackák Ferenczi György vezetésével, és természetesen megtekinthetők lesznek a 2020-as esztendő díjazott alkotásai is.

Dante-évforduló az Olasz Kultúrintézetben

Az olasz költőóriás, Dante halálának 700. évfordulója alkalmából egy különleges produkció érkezik az Olasz Kultúrintézetbe június 15-én. A jazz, az eklektikus zene és a kortárs előadások világában is tevékenykedő Marco Castelli a műsorában A Pokol című 1911-es némafilmre komponált zenéjét adja elő szaxofonon, élő elektronikus zenével kísérve.

Az olasz hajótervezés nagyjai

Az építészet és a tenger címmel nyílik kiállítás az Olasz Kultúrintézet Xénia Galériájában június 3-án. A tárlat három 20. századi olasz építész tengerhez fűződő munkásságát mutatja be.

Letizia Battaglia fotókiállítása az Olasz Kultúrintézetben

A női szépséget kutatja A szépség mindenekfölött címmel a világhírű palermói fotóriporter, Letizia Battaglia tárlata, amely április 22-én online nyílik meg a Budapesti Olasz Kultúrintézet Xénia Galériájában, a Budapest FotóFesztivál részeként.

Az Olasz Kultúrintézet programjai a holokauszt emléknapja alkalmából

Az Olasz Kultúrintézet idén koncerttel, filmekkel és beszélgetéssorozattal emlékezik meg a holokauszt tragédiájáról.

MittelCinemaFest – 13 friss olasz film a fesztiválon

November 6. és 16. között a 18. Olasz Filmfesztivál – MittelCinemaFest helyszíne lesz a budapesti Puskin mozi, amely a legfrissebb olasz filmtermésből mutat be 13 alkotást. A filmek egy részét Szegeden, Debrecenben és online is vetítik majd.

Olasz Nyelv Hete a Világban 2020

Az Olasz Külügyminisztérium 20. alkalommal rendezi meg az Olasz Nyelv Hete a Világban elnevezésű programot október 19-25-ig a Budapesti Olasz Kultúrintézetben.

16. BUSHO Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál

16. alkalommal rendezik meg a BUSHO Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált szeptember 1. és 6. között az Olasz Kultúrintézetben.