Az arkansasi születésű Hawkins balhés, nagyszájú szereplője volt az észak-amerikai könnyűzenei életnek, barátai Héjának (Hawk) hívták, saját magát a Rockabilly királyának vagy Mr. Dynamónak becézte. Az ötvenes években voltak kisebb sikerei előadóként, emellett egy klubot vezetett Fayetteville-ben, ahol Carl Perkins, Jerry Lee Lewis és Conway Twitty is megfordult.
Tehetsége nem volt mérhető a nála két nappal idősebb Elvis Presley-éhez, de
komoly ambíciói voltak, és jó szemmel szúrta ki a tehetségeket.
Kanadában az ötvenes évek végén lépett fel először, és felismerte, hogy abban az országban, ahol a rock and roll még gyerekcipőben járt, többre juthat.
Arkansasi dobos barátjával, Levon Helmmel összehozott egy kísérőzenekart, amelyben Robbie Robertson gitározott, Garth Hudson és Richard Manuel billentyűs hangszereken játszott, a basszusgitáros pedig Rick Danko volt. A csapat Hawks néven zenélt Hawkinsszal 1961-től 1963-ig Kanada-szerte, és lemezre vette mások mellett Bo Diddley slágerét, a Who Do You Love-ot. Az együttes végül kinőtte Hawkinst, és a hatvanas évek végére Band néven lett világhírű.
„Leginkább a rengeteg gyakorlást és próbát verte belénk. Volt, hogy éjjel 1-ig játszottunk valahol, majd 4-ig próbáltunk” – idézte fel a közös időket Robbie Robertson 1978-ban a Rolling Stone magazinnak adott interjúban.
Az új zenei irányzatokkal Hawkins nem igazán tartott lépést,
kezdetben például borzalmasnak találta a kanadai Neil Young zenéjét. A hatvanas évek végén összebarátkozott John Lennonnal és Yoko Onóval, de – mint később megjegyezte – soha nem hallgatott Beatlest, viszont Lennont emberként kedvelte. Kapcsolata a Banddel azért megmaradt, 1978-ban jellegzetes Stetson kalapjában feltűnt Scorsese róluk szóló zenés filmjében, Az utolsó valcerben. Szerepelt Bob Dylan Renaldo and Clara című filmjében, akárcsak Michael Cimino A mennyország kapuja című mozijában. A róla szóló dokumentumfilm, a Still Alive and Kickin’ (2004) narrátora Dan Aykroyd volt, az alkotásban egy cameo erejéig még egy másik híres arkansasi, Bill Clinton is felbukkant.
Legjobb lemezei közé tartozott a Ronnie Hawkins (1970), a The Hawk (1971) és a Can’t Stop Rockin’ (2001); utóbbin Helm és Robertson több mint harminc év után játszott újra együtt egy dalban.
Számos fiatal kanadai zenész mentora volt,
segítette például Pat Travers és John Till (Janis Joplin gitárosa) előrejutását. Kanada számos díjjal ismerte el Hawkins tevékenységét, 2013-ban megkapta a Kanada Rendet, az ország második legnagyobb kitüntetését.
Nyitókép: AFP/Valerie Macon
