(MTI) - Seprődi Kiss Attila Sepsiszentgyörgyön született 1941. február 17-én. Édesapja református lelkész volt, anyai nagyapja Seprődi János, híres erdélyi népzenekutató és tanár.
A marosvásárhelyi színművészeti intézetben színészként végzett, majd Bukarestben rendezői diplomát szerzett. Pályafutása során szinte mindegyik romániai magyar színházban rendezett.
Mint Czegő Zoltán, a rendező gyermekkori barátja elmondta, az erdélyi származású művész a nyolcvanas években települt át Magyarországra, előbb Kecskemétre, ahol a Katona József Színház munkatársaként dolgozott, majd utolsó lakhelyére, Budatéténybe. A rendszerváltás után rendezett felvidéki színházakban, hazajárt szülővárosába, Sepsiszentgyörgyre is, de soha nem költözött vissza Erdélybe.
Nevéhez fűződik csaknem két tucat dokumentum-, portré- és kisjátékfilm. Egyik legismertebb televíziós alkotása a Fischer István helyszínei című munkája. Alkotásai a Duna Televízióban láthatók rendszeresen.
Utolsó műve, Ion Luca Caragiale román író életművének magyar fordítása nemrég jelent meg Erdélyben, de a kötetet betegsége miatt már nem tudta kézbe venni.