Kilencvennégy évesen elhunyt Sidney Poitier, az első fekete színész, aki Oscar-díjat kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában.
Az első afroamerikai hollywoodi sztár halálának hírét a Bahama-szigetek kormánya jelentette. „Egy ikont, egy hőst, egy mentort, egy harcost és egy nemzeti kincset veszítettünk el” – írta Facebook-oldalán Chester Cooper bahamai miniszterelnök-helyettes. A színész szülei a Bahamákon születtek, ő maga is a karibi szigetországban nőtt fel.
Sidney Poitier élete első percétől amerikai állampolgár: apja és anyja ugyanis éppen a miami piacon igyekezett túladni terményein, amikor 1927-ben fiuk a vártnál két hónappal korábban a világra kívánkozott. Gyermekkorát hat testvérével a Bahamák egy kis szigetén töltötte nagy szegénységben, színháznak, mozinak hírét sem hallotta. Az állandóan bajba keveredő fiút szülei tizenhárom évesen Miamiba küldték egyik testvéréhez. 1943-ban életkoráról hazudva katonai szolgálatra jelentkezett, de csak rövid ideig szolgált az egészségügyieknél.
Elbocsátása után New Yorkban dolgozott mosogatófiúként, gyakran csak a buszpályaudvaron talált szállást. Állás után kutatva látott meg egy újsághirdetést, amelyben a Negro Theatre színészeket keresett. Bár kiejtését hallva eltanácsolták, nem adta fel: kevés pénzét beszédtanárra költötte, a rádióbemondókat utánozta, és fél év alatt megszabadult bahamai akcentusától. Dolgozott színházi portásként, takarítóként, a dolgok egy sikeres beugrás után kezdtek lassan megváltozni, 1946-ban már a Broadwayn debütált. Három év múlva állt először kamera elé egy dokumentumfilmben. Igazi karrierje 1950-ben kezdődött a Nincs kiút című filmmel, majd Korda Zoltán Kiáltsd, ez kedves vidék! című, dél-afrikai környezetben játszódó társadalmi drámájában szerepelt.
Ügynöke biztatására vállalta el 1955-ben a faji kérdést boncolgató Tábladzsungel című film főszerepét, alakítását felsőfokon méltatta a kritika. A nagy kiugrást 1958 hozta meg, amikor Stanley Kramer rendező őt szemelte ki A megbilincseltek című filmben Tony Curtis partnerének. A film egy fekete és egy fehér fogoly szökésének története, ballada az egymásra utaltságról. A szerepben – első fekete férfi színészként – Oscar-díjra jelölték, ettől kezdve egy évtizeden át ő volt a vezető fekete színész Hollywoodban. Hálás feladatok sorát kapta, tanúbizonyságot tehetett jellemábrázoló képességéről, drámai és komikusi érzékéről, színészi eszközeinek sokoldalúságáról.
A következő évben mutatták be Gershwin Porgy és Bess című operájának filmes változatát, amelyben a címszerepet alakította. A felkérésre először nemet mondott, mert úgy vélte, hogy a mű erősíti a feketékről alkotott előítéleteket, de végül barátai unszolására igent mondott, mert tudta: a visszautasítás a pályafutása végét jelentené. A vonakodva vállalt szerep nem is hozott szerencsét, a film megbukott, és véget vetett a producer Samuel Goldwyn szakmai karrierjének. Poitier, aki 1961-ben főszereplője volt A napfény nem eladó című alkotásnak, a filmtörténetbe a Nézzétek a mező liliomait! című drámával (1963) írta be végleg a nevét. Ő lett ugyanis az első fekete színész, aki a legjobb férfi főszereplő kategóriában megkapta az Oscar-díjat. Népszerűségével élve a feketék egyenjogúságát követelő polgárjogi mozgalom élére állt.
1967-ben három sikeres filmet is forgatott, köztük a Tanár úrnak szeretettel címűt, majd ismét Stanley Kramer irányítása mellett a Találd ki, ki jön vacsorára? főszerepét játszotta. (A tíz Oscarra jelölt alkotás a „vegyes házasság” kényes témáját feszegette, a szereplők között volt Spencer Tracy és Katharine Hepburn is.) Az öt Oscar-díjat besöpört Forró éjszakában című filmben Tibbs rendőrfelügyelőt alakította, a nyomozószerep még sokáig elkísérte: a filmből tévésorozat is készült, 1970-ben pedig leforgatta a Mr. Tibbs nyomoz című krimit.
Paul Newman és Barbra Streisand társaságában 1969-ben megalapította a First Artists Productions céget, 1972 óta pedig rendezőként is kipróbálta magát. Először a Buck és a prédikátor című western munkálatait irányította, a főbb szerepeket – ahogy később is gyakran – magára, illetve régi barátjára, a szintén a karibi térségből származó Harry Belafontéra osztotta. A hetvenes években feketekomédia-sorozatot rendezett, majd a következő évtizedben Gene Wilder több vígjátékát (Dutyi dili; Ki kém, ki nem kém), 1990-ben pedig a Szellempapát Bill Cosby főszereplésével dirigálta.
A rendezés mellett több bűnügyi filmben szerepelt (Gyilkos lövés, A kis Nikita), a kilencvenes években tévéfilmben formálta meg Thurgood Marshallt, a legfelsőbb bíróság tagját, valamint Nelson Mandela későbbi dél-afrikai elnököt, emlékezetes alakítást nyújtott a számítógépes manipulációkról forgatott Komputerkémek és A sakál című thrillerekben. Több dokumentumfilmben is szerepelt, 2001-ben narrátora volt az Amerikai Odüsszeia című alkotásnak.
1974 óta Sir Sidney Poitier, akkor kapta meg ugyanis a brit birodalom parancsnoka címet. 2009-ben vehette át az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet. Az Oscar-, Golden Globe- és Grammy-díjas színész (a zenei díjat hangoskönyvért kapta) életművéért átvehette a Cecil B. DeMille-díjat, s ugyancsak életművéért kitüntette az Amerikai Filmintézet, a Lincoln Center, a Kennedy Center, az amerikai és a brit filmakadémia, és csillaga díszíti a Hírességek sétányát. A Bahama-szigetek japán és UNESCO-nagyköveteként is tevékenykedett, 2012-ben pedig hidat neveztek el róla a Bahamákon. Poitier jól beszél oroszul, több önéletrajzot is kiadott, 2013-ban Montaro Caine címmel regénye jelent meg, életéről dokumentumfilmet forgattak. 2021-ben róla neveztek el egy filmiskolát Arizona államban, és az ő nevét viseli majd az amerikai filmakadémia épülő Los Angeles-i múzeumának előcsarnoka.
Fotó: Wikipédia/John Mathew Smith
