Elidegenítő szerelmi történet - EGY SZERELEM HÁROM ÉJSZAKÁJA
A debreceni közönség számára sem a szerző, sem a rendező nem ismeretlen. Árkosi Árpád évek óta rendez a Csokonai Színházban, munkái megbízható színvonalúak - a világraszóló siker és a botrányos bukások elkerülik. Mind személye, mind a gazdag Hubay-életműből kiemelt darab jó választás volt az író előtti tiszteletadásra.
A dráma által felvetett kérdések előterében egy fiatal pár, a tehetséges fiatal költő, Bálint (Mercs János) és Júlia (Venz Stella) rendíthetetlen szerelme áll, de érzelmeik beleágyazódnak a világháború kegyetlen környezetébe. Igaz, az első két felvonás alatt a pár által bérelt lakás fala szinte óvóhelyként veszi körül életüket és a hatalmas (díszlet)ablakok ellenére éppen csak beszűrődni engedi a kint zajló borzalmakat, a harmadik színre "megfordul a világ" (szó szerint a forgószínpaddal) és a frontra vezényelt Bálintot láthatjuk meglehetősen jelzésszerű, de lírai szépségű térben. (A lakás fala tűnik fel kívülről, fehér nylonokból álló borítása, világítása izgalmas látvány.)
A három felvonás során folyamatosan jutunk el a színházi realitásból a szürrealitásig. Az előadás érdekesen elemelkedik; míg eleinte csak egyes elemekben jelenik meg a szürrealitás, a harmadik felvonás kaotikussá válik: az addig a kornak megfelelő jelmezt viselő Júlia például, Isadora Duncan (a század eleji antik szabadsággal operáló modern tánc legfőbb alakjának) reinkarnációjává válik és fájdalma megjelenítéseképp egészen allegorikus figurává változik. A színpadot egyre komolyabb kortárs mozdulatsorok lepik el, balettcipőt, tütüt, katonai felöltőt és rohamsisakot viselő táncosnők tűnnek diszkréten fel a háttérben. Az elidegenítés egyébként folyamatos: dialógusaikból rendre kilépnek a színészek, hogy a színpad két oldalán felállított, a zenekari árkot ölelő kifutókon mikrofonba dalolják el gondolatmenetüket, összegző "songjaikat". Árkosi a brechti elidegenítő elmélet szerint dolgozik és ez nemcsak formaságokban - mint például a songok és az azokat segítő kék neon-világításban vagy a sokszor megjelenő, szimbolikus alakokként feltűnő táncosok jelenlétében - nyilvánul meg, hanem az előadás egésze során.
A songok közül kiemelkedik a Vita az emberi jogokról című etap, melyet Bálint költő barátai prezentálnak - ebben a jelenetben érzem leginkább, hogy a tánckar kortárs mozgássora összeér a szöveg tartalmával.
A színészi alakítások közül kiemelkedik a Viktort játszó Mészáros Tiboré. Partnereivel - Sándor (Ferenczi Attila) és Károly (Rácz József) - bravúros jelenetben aktualizálják a költészet/művészet megvásárolhatóságát. Mészáros Tibor mozgásában őrzi a Horváth Csaba-féle fizikai színházi hagyatékot. Oláh Zsuzsa a Csokonai Színház egyes számú dívájává érett az idők során; nem véletlen, hogy a közönség nyíltszíni tapsokkal jutalmazza játékát.
Hubay Miklóst legutóbb 1997-ben köszöntötte hasonlóképpen Debrecen. Az akkor nyolcvanéves szerző Hová lett a Rózsa lelke? című drámáját a Kamaraszínházban mutatták be. Az író híres plakátgyűjteményét most újabb két darabbal gyarapíthatja, melyet Vidnyánszky Attila színházigazgató adott át bekeretezve az előadás végén, a színpadon a kerek évfordulót ünneplő drámaírónak.