Elindult a Zeneszüret fesztivál
Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én indult a Zeneszüret fesztivál Pécsen – jelentették be a Kodály Központban. A október 22. és 26. között immár negyedik alkalommal megrendezett programsorozat izgalmas csemegét kínál a komolyzene kedvelőinek. Október 23-án a Színház téren a Duna Szimfonikus Zenekar és a Magyar Népi Együttes táncosai lépnek fel.
?Pécs az elmúlt évszázadokban egyértelmű jelét adta, hogy megbecsült városként tarthatják számon, a 2010-es év pedig megerősítette ezt, amikor azok is megismerhették a várost, akik korábban nem jártak ott? ? mondta dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. Megemlítette: Pécs városa, mely Kodályhoz és Bartókhoz is kapcsolódik, Liszt Ferenc ugyanis a 19. században vendégszerepelhetett itt a püspök meghívására, Kodály Zoltán pedig 1945-ben itt hirdette meg zenei nevelési programjának fajsúlyos elemeit. Az elindult Zeneszüret Fesztivál szerinte a hazai zenei térkép egyre erősebb szereplője.
Szamosi Szabolcs orgonaművész, a fesztivált szervező Filharmónia Magyarország Kft. ügyvezetője arról szólt, hogy évi több mint kétszáz helyszínen megtartott koncertjeiket átlagosan 288 ezer ember látogatja, a diákoknak szóló hangversenyeknek 250 ezres közönsége volt. Tavaly 109 együttesnek, 329 szólistának biztosítottak fellépési lehetőséget, és fél tucat a nemzetközi zenei életben számon tartott fesztivált is rendeznek. A sajtótájékoztatót követően a Kodály Központban megnyílt a filharmónia pécsi irodája.
Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Kft. ügyvezetője, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke hangoztatta, hogy a zeneszüret az évnek abban az időszakában növeli a minőségi kulturális kínálatot, amikor már viszonylag kevés a nívós fesztivál.
A Liszt Ferenc születésnapján kezdődő, október 22. és 26. között immár negyedik alkalommal megrendezett Zeneszüret fesztivál megemlékezik a 20. század egyik legnagyobb magyar művészegyéniségéről, a száz évvel ezelőtt született Fischer Annie zongoraművészről. A háromszoros Kossuth-díjas, kiváló művész emléke előtt a fesztivál mind az öt napján tisztelegnek valamilyen formában. Alakja filmvetítés, portréja kiállítás alkalmával tűnik fel, elkészítik kedvenc ételeit, árverést tartanak relikviáiból, és több koncert előtt neves művészek beszélnek róla a közönségnek.
Csütörtökön a Színház téren a Duna Szimfonikus Zenekar és a Magyar Népi Együttes táncosai lépnek fel. Az ingyenes produkcióban a táncosok a zenekar által előadott Erkel- Berlioz- és Brahms-művekre mutatnak be koreográfiákat. Különlegesnek ígérkezik a súlyos betegségéből felépült Kocsis Zoltán és fia, Kocsis Krisztián zongorajátéka. A művészek pénteken a Kodály Központban a Budapesti Tomkins Énekegyüttes Rachmaninov Éjszakai virrasztás című, tizenöt tételből álló vesperását "egészítik ki" a tételek közötti két Rachmaninov-darab előadásával.
Az eseménysorozatról bővebb információk a www.zeneszuret.hu oldalon olvashatók.
(Forrás: Kultúra.hu/MTI)