A kilencszámos koncepciólemez megidézi a vadnyugat örökségét, miközben újraértelmezi a filmstílust, egyesítve benne a pszichedelikus zenei motívumokat, az elektronikus hangzásokat, a magyar népi és a törzsi zenét.

A Middlemist Red zenéjét kezdetben a psych-rock és a synth-wave stílusjegyei határozták meg. Nemzetközi sikereik az európai psych-rock színtér ismert alakjává tették őket.

A The Other Side of Nowhere zenei kísérlet, amely arra törekszik, hogy felidézze a westernfilmek hangulatát, követve annak esztétikáját, miközben megváltozott eszközökkel és hangszerekkel újragondolja azt. 

Nóvé Soma énekes-gitáros szerint az volt a cél, hogy a filmes stílust alkalmazzák az ötlet vezető tematikájaként. „A hollywoodi westernfilmek monumentalizmusát a hatvanas évek olasz westernjei újragondolták és rögzítették. Ezt most mi is átfogalmazzuk, rögzítjük az albumra, és újra és újra át fogjuk értelmezni, valahányszor élőben játsszuk ezeket a dalokat”.

Az album megírásakor az énekes-dalszerzőnek inspirációt adtak azok a zenei projektek, amelyekben jelenleg részt vesz, így az új album több pop-, törzsi, elektronikus és magyar népi hangzást kapott. Kísérletezni kezdett az alternatív hangzásokkal és a dalokat ezúttal a hagyományostól eltérő módon írta meg és játszotta fel. Végül Ableton szoftverrel rögzítette a demókat a tavaszi karantén alatt, később a zenekarral közösen vették fel a lemezt a Zengőkertben és az RH Stúdióban Gál Máté hangmérnöki közreműködésével. Az album borítóját Tóth Benedek készítette Nóvé Soma koncepciója alapján.

A Middlemist Red 2012-ben alakult és hamar jelentős figyelmet kapott itthon és külföldön is. Az első (Supersonic Overdrive, 2014) és második (Ripple Soul, 2016) album megjelenése között a zenekarnak többször lehetősége nyílt bemutatni tehetségét Európa-szerte. 2015-ben bejutottak a Nagy-Szín-Pad!, a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös tehetségmutató versenyének elődöntőjébe. A csapatban Nóvé Soma mellett Papp Dávid gitározik, Ürögdi Ábel dobol és vokálozik, Deli Soma pedig basszusgitározik és vokálozik.

A The Other Side of Nowhere című lemez digitálisan lesz elérhető.

Kiemelt kép: Martin Wanda fotója