November 25-én kerül a hazai mozikba a film.

Elkészült a #Sohavégetnemérős rendezője, Tiszeker Dániel második nagyjátékfilmje, a Nagykarácsony című romantikus vígjáték előzetese. A film főszereplője Arnold, a többszörösen kitüntetett tűzoltó, akinek egy balul elsülő romantikus lánykérés következtében összeomlik az élete, de az első magyar karácsonyi filmben szerencsére bármilyen csoda megtörténhet.

Az egyszerre szívet melengető, romantikus és humoros vígjátékban Ötvös András, Zsigmond Emőke, Pokorny Lia, Scherer Péter, Szabó Kimmel Tamás, Rujder Vivien, Csuja Imre, Szerednyey Béla és Mészáros Máté gondoskodnak a könnyed szórakozásról.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő romantikus vígjáték forgatásában 30 hivatásos tűzoltó és több mint 60 színész – köztük 22 gyerekszereplő – vett részt. Tiszeker Dániel állandó munkatársaival dolgozott: Pataki Ádám operatőrrel, Mészáros Attila vágóval, Keszei Borbála jelmeztervezővel, Horváth Viktória és Nánássy Zsolt látványtervezőkkel és Kálmán Eszter díszlettervezővel. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős írócsapata, Horváth András Dezső, Fehér Gáspár és Fehér Boldizsár írta. A zeneszerző Balázs Ádám, a film producerei Lévai Balázs és Osváth Gábor. A film a tervek szerint november 25-én kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában.

Nyitókép: Ötvös András és Zsigmond Emőke