A műemlékké nyilvánítás alapját a műemléki értéknek az örökségvédelmi törvényben szereplő definíciója képezi. Eszerint "műemléki érték minden olyan épített örökségi elem, valamint azok rendeltetésszerűen összetartozó területe, együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a közösségi hovatartozás-tudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti, művészeti, tudományos és műszaki emlék; alkotórészeivel, tartozékaival és berendezési tárgyaival együtt."
A védetté nyilvánítási eljárás során vezérfonalat képező kiemelkedő jelentőség megmutatkozhat a védendő emlék korában, a létrehozásában megnyilvánuló közösségi akaratban, egyediségében, tipikusságában, létrehozásának építéstechnika-történeti vonatkozásában, a környezetével (településképpel, településszerkezettel, történeti tájjal) való összefüggésében, vagy különleges eszmei-szellemi vonatkozásokban.
A régészeti emlékanyag feltárása mindig egyben pusztítással is jár, ezért a lelőhelyeket minél nagyobb számban meg kell őrizni a jövő számára, amikor fejlettebb, kevésbé pusztító ásatási-kutatási módszerekkel több adatot tudnak kinyerni ezekből az adattárakból. A lelőhelyeket ezért jogszabályban kell védetté nyilvánítani.
A sokszor sietősen végrehajtott, beruházók részéről a végletekig megnehezített feltárások azonban minden esetben a lelőhely pusztulását eredményezik s lehetetlenné teszik a lelőhely föld alatti megőrzését az utókor számára.
Ráadásul a megelőző feltárás nem az egész lelőhelyre, hanem csak a beruházással közvetlenül érintett területre korlátozódik, így a kutatás a lelőhelynek csak egy-egy véletlenszerűen kiválasztott részéről nyer információkat. A gyakorlat azt mutatja, hogy a beruházók a lelőhely komplexitása miatt a megelőző feltárás költségeit próbálják elkerülni.
Megelőző feltárásra szinte csak az építési engedélyekhez kötött tevékenységek megkezdése előtt van lehetőség, a régészeti lelőhelyek általános védettsége tehát nem menti meg a lelőhelyeket az adott ingatlanon rendeltetésszerűen elvégzett földmunkáktól, mélyszántástól, szőlőműveléstől, gyümölcsfák ültetésétől, stb.
A KÖH védetté nyilvánítási stratégiájában az alábbi lelőhelytípusok szerepelnek: őskori települések, Árpád-kori földvárak, római kori halomsírok, kurgánok, római kori erődök, középkori várak, városok, villagazdaságok, templomok, kolostorok, kőépületek, falvak.
A koncepció teljes terjedelmében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal honlapján olvasható.
