Elkészült a római katakombák virtuális térképe

Jelenleg 170 kilométer hosszan húzódik az Örök Város alatt az a 40 keresztény, római és zsidó temetkezési hely, amelynek hálózatáról egész mostanáig nem készült átfogó tudományos vizsgálat. Ez a helyzet azonban megváltozhat: egy nemzetközi kutatócsoport ugyanis a korábbi kézzel rajzolt térképeket digitálisra cserélte, és lézeres szkennelés után varázsoltak virtuálissá egy ősi temetőt.

A 10 fős, osztrák és olasz régészekből, építészekből és programozókból álló csoport a legnagyobb, jelenleg a fővároson kívüli katakomba, Szent Domitilla járataiban végzett felmérést, ami három éven át adott munkát a szakembereknek. A többszintes, barlangokból, galériákból és egyszerű sírokból összeálló 15 kilométeres hálózatot akkor alakították ki, amikor a kereszténységet még ifjú vallásként üldözték, és a katakombák viszonylag biztonságos helynek számítottak a halottak eltemetéséhez. A puha vulkanikus kőzet könnyen faragható volt, ám ennek ellenére szilárdan kitartott. Bár a struktúra még ma is bejárható, az örökségvédők nem nagyon hisznek a tartósságában, és a turistarohamtól tartva mindössze 500 méter látogatható a nagyközönség számára is.

A mostani háromdimenziós térkép azonban eddig soha nem látott részletességgel mutatja majd be a leggtöbb ember számára teljesen ismeretlen föld alatti világot. A projektet a bécsi Tudományos Akadémia egyik tagja, dr. Norbert Zimmerman vezette, akinek ötlete alapján több száz ponton készítettek felvételeket és végeztek méréseket.

A folyamat persze lassú volt: a felületeket több millió ponton világították be, és a visszaverődő, szabad szemmel nem érzékelhető fénytartományokat egy speciális számítógép elemezte. A számítógép az így létrejött több milliárdos ponthálózatból alkotta meg a katakombák virtuális vázlatát, amelyet az adott pontokon készített digitális képekkel tettek még részletesebbekké.

A letapogatás végén négymilliárd ilyen pont került az algoritmusba, amely lenyűgöző képet hozott létre: a számítógép képernyőjén lassan érthetővé válik az egész szerkezet összetétele, és akár virtuális utazást is tehetünk a föld alatt. Láthatóvá válnak a kétezer éve elzárt festmények, amelyek fénye soha nem látott szépségben tündököl az animáción.

A kutatók jelenleg Bécsben elemzik a katakomba képeit, és a munka végeztével mindez az internetre is felkerül majd, ahol bárki bebarangolhatja a föld alatti Róma szépségeit. A folytatásra azonban várni kell: Zimmermann kutatócsoportja ugyanis nem tervezi a többi katakomba hasonló beszkennelését - ehelyett inkább először azt szeretnék felmérni, hogy egyáltalán melyikekben lehetne vizsgálatokat folytatni majd.